Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1895-ös évre. Győr, 1894.

AZT H I V É M (Zoltán Vilmostól.) Azt hivém, hogy elfeledlek, S most még egyszer ugy szeretlek, S nem lesz vége, érzem, érzem, Sem e földön, sem az égben . . . Azt hivém, hogy lemondhatok, S ismét régi rabod vagyok, Régi rabja szép szemednek, Újra, újra szép szemednek , . . Azt hivém hogy futok tőled, Elfeledni tudlak téged ; Vakmerő hit, kába remény . . . Nem feledlek sohasem én ! A PAPUCS. 1. a a török asszony a kádihoz (biró) jön és a papucsát szó nélkül a földre teszi, ugy, hogy a talpa fölfelé áll, akkor a kádi tudja, hogy el akar válni a férjétől. 2. Ha a török asszony a szolgálóval papucsot küld a férjének, akkor az anynyit jelent, hogy a férjét hév vágygyal várja. 3. Ha a török nő papucsot tesz a küszöbe elé, akkor a férje nem megy be hozzá, mert tudja, hogy egy barátnője van nála látogatásban. 4. A török férfi mecsetbe menet kint hagyja a papucsát és nagy ünnepkor sok száz papucsot látni ott egy rakásban. 5. Hogy mi a papucs jelentősége nálunk, azt úgyis tudja mindenki. Egy iró egy másiknak előolvassa eszmedús novelláját. A hallgató gyakran feláll s megemelinti kalapját. A felolvasó, mikor az olvasást elvégezte : „Ugyan kinek köszöngetett anynyit, hisz nem járt erre senki." A hallgató. Igaza van, nem járt erre senki ; de valahányszor kalapot emeltem, novellájában mindig egy-egy hírneves irónk müveinek szép eszméjére akadtam, és szokásom, hogy régi ismerősöket ne hagyjak köszönés nélkül. Dionysos zsarnok és Philoxenos költő. A zsarnok a költőt, mivel a verseit gáncsolta, börtönbe vettette. Néhány nap múlva azonban kieresztette és újra előolvasgatott neki a verseiből. A költő egy darabig némán halgfitta, de mikor már nem birta, felkelt és indulni készült. A zsarnok. Hová sietsz ? A költő. Vissza a börtönbe. * Tavaszszal egy gazda a lovát holtan találja az istálóban. Gazda. Hisz jól van — ilyén módon más ember is szeretne ló lenni, — egész télen át henyélt és falt mint a bivaly, s most, hogy a munka kezdődik, el tetszik neki patkolni a másvilágra és engem cserben hagy 1 * Egy gazda a czigány lováért 50 írtban megalkudik, s mikor már fizetni készül, szól a czigány : „Barátom, itt olyan lovat kap, mely egy futtában 12 mérföldet halad." Gazda. Vagy ugy ? ! Akkor tartsa meg a lovát ! Czigány. . Hogyhogy ? . Gazda. Mert én csak 8 mérföldre lakom innen ! * OH DE SZÉP VOLT . . . (Zoltán Vilmostól.) Oh de szép volt, oh de égett, Szép szemedben a sugár ! Lelkem néha visszatéved És tehozzád visszajár. Itt van újra képzeletben Kezeimben kis kezed, Érzem újra szép szemedben A sugárzó meleget. Fénye megvan, oh de lángja Szemeidnek veszve már, Mintha hervadt őszi tájra Szállna bágyadt napsugár . . . Szobor lettél, hideg márvány, Szemed is csak ugy ragyog, Oly hidegen tekint már rám, Tőle oh majd megfagyok ! . . .