Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak naptára az 1894-es évre. Győr, 1893.

- m MARS IDUSA. ilághóditó Róma büszke népe Olymp nimbussát hordja bár feje, • Ki a szabadságnak nem hü barátja : Ép Róma testéből karddal kivágja ! S becsületes Brutus, hü Cassiussal És Casca s Róma sok derék fia Hafározák: hogy Róma kényurának, A nagy Caesarnak el kell buknia. A nemes jelszót szájról-szájra adták : » Haljon meg Caesar, éljen a ssahaűsácj /« A máreziusnak volt idusa épen. Hogy elbukott huszonhárom sebében. A nagy idó hatalmas folyamokban Vonult el aztán a világ felett, S Clio jegyzé, mit ereje, szeszélye Teremtett, rontott, szült és temetett. Évtizedek századba olvadának, Századok sorsa ezredekbe nőtt, Az egyik évezredre jött a másik. Es morzsolá ez is a vén időt ; Hőstettek, hősök ekkor is valának, Martir-vér szentelt sokszor sok helyet, Tavasz mosolygott minden márezinsban, Ibolyát hozott minden kikelet : De márcziusnak olyan idusa — Ah ! nem lett soha ! Egyszer mégis ! Két ezredév után Feltámadt Róma, éltek íiai. Az uj Caesarok sárga koronái Kezdtek sápadt-reszketve ingani. Az elpuhult világrészen keresztül, Viharként zúgott az újkor szele, Kidöntött tölgyet, sziklát összemorzsolt, Megtört mindent, ami daczolt vele. Tavasz volt, éltetszülő lágy fuvalmát Éreztük mi is, fázó magyarok. Megmelegedtünk enyhe sugaránál S vártuk a vészt, mely ránk sújtani fog. S im hallunk a távol vihar szeléből Hozzánk kapkodni tört, szórt hangokat. Szivünk kigyúl, feszülő húrja rajok Rokon danára hős viszhangot ad; A Kárpát átbeszél az Alpesekhez, Tiszánk susog, rá a Szajna felel, Hogy bárki légyen annak ellene.