Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak naptára az 1893-as évre. Győr, 1892.

Színigazgató. Szerelmes szerepre nem alkalmazhatom önt, mert nagyon kövér. Próbálkozzék meg kisebb szinpadon. Szinész. Oh Istenem ! hisz ott még kövérebbnek látszom. Egy család a népkonyhát keresi. A családfő egy szemközt jövő úrhoz : „Bocsásson meg, itt valahol a közelben népkonyhának kell lennie, meg szeretnők azt az intézetet tekinteni«. » Megtekinteni ? Nevetséges ! Minek a nagyzás. Ott van ni, menjen be bátran családostul, aztán lakjék jól. Lám én is éppen onnét jövök«. Építőmester Az ön háza roskatag ? ! Háziúr. Oh, abban ellakhatik 100 éven túl is. Tanár. Ez itt, tanulók, egy emlősállat váza. Váradi Jenő ! micsoda állat váza ? Váradi. Egy holt állaté. Uzsorás, (gúnyosan) Derék egy művész ez ! Ha megfizetné nekem, a mivel tartozik, az lenne az igazi művészet. * Tanuló, Igaz-e, hogy az emberek a majmoktól származnak ? Társa. Persze, hogy igaz ; hisz' az én testvérem négykezüleg játszik. Hát itt volnánk Tihanyban ! Próbáljuk meg a viszhangot, kinek van pisztolya? Fele'

et: A pisztolyt otthon felejtettem, hanem itt a tőröm ! Baka. A te gazdád jobban zongorázik, mint az enyém. A másik. Abban nincsen semmi különös, mert az én gazdám kapitány, a tied pedig még csak főhadnagy. * Gazda. János, szép dolgokat, kellett tegnap felőled hallanom. Szolga. Hát ha még tekintetes ur tudná, hogy miket kell mindig ön felől hallanom ! Tanár. Mendelsohnt énekli ön, nagysám ? Lidike. Nem, tanár ur, hanem sopránt. Gazdaasszony. Hiszen mi e hóban is oly jól éltünk mint máskor és mégis van 10 frt fölöslegünk ; hogyan lehet az ? Szolgáló. Azt a fölöslegest a tekintet asszony nékem köszöni ; káplárom ugyanis berukkolt a manőverhez. Szobaleány. Mondd csak János, mit csinál a kisasszony, ha a hadnagytól csokrot hozasz neki. János. A kisasszony azonnal megszagolja, hogy nincs-e benne karperecz elrejtve. * Állattani história. Be nagy barom ez az ember! Hajdan a város arszlána volt, most azonban szegény mint a templom egere. Minap ama öreg gebének a libácskájával kötött ismerettséget, a ki iránt örege majom szeretettel viseltetik, nem tudván, hogy kígyót nevelt föl. A kérőt gyűlölte mint a pókot, de mégis neki adta. A fiatalok most ugy élnek, mint a gerlék és már a gólyára is várnak. Multjokra a kakas sem kukorékol többé. * Itélőszéki elnök. Tud-e büntetése eny-. hitesére valami enyhitő körülményt felhozni ? Bűnös. Igen is, tudok. Mert lám, tizenötször lettem már elitélve és még mindig nem használt. * Biró. Tehet-e esküt arra, a mit most vallott ? Tudja e mi az az eskü ? Tanu. Hogyne tudnám ; az eskü az, hogy ha valaki hamisan esküszik, bezáratik. Egy szegény asszony (a gyógyszert lelkiismeretesen mérlegelő gyógyszerészhez.) Édes gyógyszerész ur, ne fukarkodjék annyira a mérésnél, szegény gyermeknek való a gyógyszer. üreg a fémjképészhez. Uram, jövő