Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak naptára az 1893-as évre. Győr, 1892.

— 5 Marczos bálon. Nagysám, ön itt ? Hisz gyászban van még ? — Igen, igen, uram, voltam is rá kellő tekintettel ; hisz látja, mulatt asszonynak öltözködtem. * Szorgalmas diák. (könyvkereskedésbe lépve) Vesznek-e, kérem, könyveket ? Könyvkereskedő. Fel vannak már vágva ? Diák. Nem ; még csak a tanév elején vettem. * Hordár (a siető társához). Péter ! hová oly sietősen ? A társa. Nem érek rá ; hirdetnem kell az újságban, hogy valaki november 1-jére lakást keres. Hordár. 0 te bohó, azért szaladsz ? Hisz ráérsz még egy egész hónapig. Tanitó. Édes fiam, otthon van-e ma a kedves papa ? Fiu. Lám. a tanitó ur reggel azt mondta, hogy én nem tudok semmit ; pedig a tanitó ur még ilyen csekélységet is tőlem kérdez, ha tudni akarja. * író. Valami igen különöset szeretnék irni, a mit se tőlem se rólam még nem olvastak. A jóbarát. írd hát a nekrológodat ! Kereskedöseyéd. Milyen szappan tetszik, zöld-e vagy fekete ? Szobacziczus. Mindegy, akármilyen, az asszonyom rövidlátó. Atya. Mi szeretnél lenni, fiam ? Fiu. Kéményseprő. Atya. S mért az ? Fiu. Mert akkor nem kell magam annyi sokat mosdani. * Szakácsné. Mit főzzek ma ebédre, tekintetes ur ? A szórakozott tanár. Csináljon nekem egy tangenst kúpmetszetekkel. * Gazda a szolgájához, (mérgesen) Hát már megint olyant hoztál, a mit nem parancsoltam ! Ha máskor rhinocze1 _ roszt akarok valamiért küldeni, akkor inkább magam megyek el. * Szellemes megjegyzés. Orvos : Mondom, nagysám, gyermekei ne egyenek több éretlen gyümölcsöt, mert az igen megárt, különösen az egészségnek. * Koldns. Könyörgöm alássan egy falat kenyérért. Háziúr. Tessék (ad neki.) Koldus. Az Isten fizesse meg (ketté tép egy újságot és abba takarja a kenyeret.) Háziúr. Nem elég, hogy kenyeret adtam, még az újságomat is ketté tépi \ Koldus. Bocsánat, egy társam a minap az mondta, hogy azért adnak a mai időben kenyeret a szegénynek, hogy az újságba tegye. * Mért lelkiismeretlen ember a fogorvos ? Mert attól fosztja meg az embert, a mi a kenyeréhez szükséges. Mit szól e zongoraművész játékához ? ugy-e bár isteni ! — Olyan isteni, hogy a jobbja sokszor nem tudja, mit akar a bal. * Látogató. Itthon van a nagysága? Szolgáló. Nincs, uram. Látogató. S mikor jön vissza ? Szolgáló. Várjon, mindjárt megkérdezem. Mi a foglalkozásod, Friczi ? — Mindennap mintának használ egy képfestő : — Hogy hivják ? — Reményi Bélának. — Hiszen az állatfestő ! Hogy volt az uj kabátod ? — Nem>szolgálhatok vele, mert mikor vettem, nem volt a boltban senki, s igy nem is kérdezhettem. Az érzékek megbízhatatlan barátok, nem ritkán titkos ellenségek és csak akkor hü szolgák, ha az észtől kor^ mányoztatnak.