Győri Szemle, 15. évfolyam, 1944.

Adattár: Felpéczi Pecz Aladár: Báró Gemmingen Zsigmond cs. kir. táborszernagy. (1724-1806)

1708-ban már a cs. kir. Tolstoj-ezrednek volt kapitánya. Ugyanebben az évben — özvegy anyja akarata ellenére — nőül vette v. Zyllnhardt Klárát és e házassága miatt hazulról minden anyagi támogatástól megfosztva,, részt vett a spanyol örökösödési háború mozgalmas eseményeiben, ame* lyeknél felesége Itáliába, Szicíliába és Spanyolországba is elkísérte férjét. Már mint kapitányt fontos helyre állította őt felsőbbsége, reá bízva a nápolyi Barletto-várának parancsnokságát. 1741-ben a magyar hadsereg főszállásmestere (Generalquartiermeister) volt a Németalföldön, majd 1749ben mint altábornagy és mint a luxemburgi várnak parancsnoka szolgált, utóbb pedig Luxemburg-hercegség alkormányzója lett. Hűséges embere volt Savoyai Eugén nerceknek és 1767-ben, Luxemburgban halt meg. Házasságából tizenegy gyermek — közöttük a Győrött pihenő Zsigmond — származott és ezek szülőik emlékére a badeni Hoffenheim templomában 1776-ban díszes epitaphiumot emeltek. Jelentős katonai pályát futott be báró Gemmingen Zsigmondnak unokatestvére, az 1710-ben Darmstadtban született Reinhard (V.) is (Reinhard (IV.) és v. Künsberg Mária-Dorottya fia), kinél a keresztapai tisztet Ernő-Lajos hesseni őrgróf töltötte be. 1727-ben a cs. kir. Aremberg-ezredbe lépve, ő is részese volt annak a bizalomnak, amellyel Savoyai Jenő herceg, a belgrádi hős, nagybátyját, a fentebb említett Eberhardot is kitüntette. Már 1730-ban kapitányi rangra emelkedve, von Seckendorf tábornok alatt az 1738/39. évi török háborúban tüntette ki magát. Nagy személyes bátorságával és körültekintésével kiérdemelte Lotharingiai Ferenc — a későbbi császár — elismerését is és mint őrnagy a Gaisruck-ezredhez nyert kinevezést. Az 1742. évi dettingeni ütközetben II. György angol király szemet előtt annyira kitüntette magát, hogy II. György őt, mint ezredest, a brit hadseregbe óhajtotta volna átvenni. Báró Gemmingen Reinhard azonban ezt a kitüntetést nem fogadta el, mert nem akart hálátlannak mutatkozni saját urával szemben. Csakhamar ezredessé előlépve, a Német Lovagrend tagjai közé kívánta magát fölavattatni, de szándékát megváltoztatva, Nassauban megnősült (neje v. Stein Zsófia-Friderika) és mint 1745. óta a Gaisruck-ezred ezredese, ez évben I. Ferenc császár koronázási kíséretének egyik tagja volt. 1752-ben császári kamarás lett és 1755-ben, a hétéves* háború kitörésekor vezérőrnagyi rangra emelkedett. Különösen kitüntette magát a Hochkirchnél 1758-ban vívott csatában, aminek elismeréseként a> Mária Terézia-Rend lovagkeresztjét kapta, egyben pedig hadtestparancsnok lett. Később a Pritsch és Kemberg melletti csatában porosz fogságba esve, Magdeburgba vitték, majd onnan szigorúbb őrizetbe Marienwerderbe, ahonnan csak a háború befejezése után szabadult. Ekkor altábornaggyá lépett elő és a Mária Terézia-Rend parancsnoki tisztét nyerte el, egyban a Gais* ruck-ezredet kapta tulajdonul. Rövidebb brünni szolgálat után nyugalomba vonult és a II. József császártól 1767-ben hűbérül kapott kochendorfi birtokára vonult vissza (t 1775). A családnak egy másik tagja, a Heilbronnban 1755-ben született báró Gemmingen Henrik-Otto, a pfalzi kormányzóságnál kezdte pályáját Mannheimban, majd a II. József császár alatt fellendült szellemi élet 1784-benBécsbe vonzotta, ahol egy ideig mint magánzó, majd 1799—1805. évek között mint követ élt. Ekkor birtokára vonult vissza, ahol tudományos