Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.
TANULMÁNYOK - Dr. Petz Aladár: Deák Ferenc győri vonatkozású családi levelei
Ágnes: férj. Pottyondy Istvánné. Gyermekeik: Amália férj. Petz Adölfné'"és Antonia férj. Hertelendy Imréné. Rozália: f mint hajadon. A szülők közül Sibrik Antal (I) 1797-ben, felesége szüL Keresztury Julianna pedig 1808-ban halt el. Az utóbbinak végrendelete megemlékezett mostoha unokájáról, az akkor még csak öt éves ifj. Deák Ferencről is, aki abban az időben Mihály nagybátyjánál, a zala-tárnoki ősi háznál nevelkedett: „Én alább is megirt Keresztury Julianna, néhai Istenben boldogult Tettes Nemzetes és Vitézlő Szarvaskendi Sibrik Antal urnák meghagyott özvegye, néha ugyan külső tagjaimban a mindenható Úristennek különös látogatásaiból hibás, de egyébiránt egészséges és jó elmével birván, előttem forgatván halandóságomat és a halálnak bizontalan voltát, kívántam 10 élő gyermekeim között ezen utolsó és megmásolhatatlan végső rendeletemet és akaratomat a következő jegyzetekben megtenni, mindazon ingóés ingatlan javaimról, amelyeket rész szerint az álleturámnak a boldogult férjem fekvő jószágaimban tett fordításával, rész szerint Özvegységemben nagy szorgalmatosság és fáradozásokkal, teljes iparkodással már a megboldogult férjem halálával reám és gyermekeimre maradt adósságoknak le és kifizetésével szereztem, következőképpen amellyek szabad disposition! alá tartozandók ugymind: Először: az én bűnös Lelkemet fölajánlom az én teremtő Kegyelmes jó Istenemnek és a megváltó Jézus Krisztusomnak, testemet pedig a boldog föltámadásnak reménysége mellett hagyom az ő Annyának a földnek, melynek is tisztességes sorsomhoz képest illendő eltakarítását egyéb ahhoz tartozandó költségekkel együtt bizom kedves gyermekeimre. Másodszor: hogy idővel az én gyermekeim között az én aquisitiómra való nézvést valamely hitetlenség vagy meghasonlás ne lehessen és ezért szabad dispositiómnak annyival nagyobb sikere légyen, azokat előre is. biztosítani több okból is szükségesnek lenni itélem, amelyek így következnek nevezetesen:" Özv. Sibrik Antalné végrendelete ezután intézkedett, hogy a hat fiúgyermekével (Ferenc, Mihály, Gábor, Imre, Antal és Bálint) szemben hátrányos öröklési helyzetben lévő négy leánya, ú. m. Anna (férj. Jósa József né, Győr), Julianna (később Kajdácsy Jánosné), Ágnes (később Pottyondy Istvánné) és Rozália, (ki utóbb mint hajadon halt el), fejenként 17.665 frt. 33 kr. pénzösszeget kapjanak az anyai hagyatékból, majd a végrendelet a következőket is mondja: „Harmadszor: ... és néhai Sibrik Erzsébet Deák Ferentz Úrtól származott árváinak is, hogy rólam mint mostoha öreg Annyokról megemlékezzenek, 3000 forintok kifizettessenek." „Ötödször: Ami a Téti portiómat illeti amelyet ugyan magam saját szerzeményéből szereztem, azt hagyom két kisebb és neveletlen fijaimnak, Antal és Bálintnak, oly különös feltétellel, hogy ők magok közt ketten akár együtt birják, akár feloszthassák és ha egyik vagy másik közülök előbb meghalna, egyenesen a másikra szálljon de Ferentz, Mihály, Gábor