Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Petz Aladár: Deák Ferenc győri vonatkozású családi levelei

tikai közélet kimagasló személyiségeihez, a róm. kat. klérus főpapjaihoz, stb. Dr. Váczy János említett munkája két ilyféle levelét közli Deák Ferencnek, amelyek közül egyiket gróf Mikó Imréhez, a másikat pedig Horvát Pius apátplébánoshoz intézte a haza bölcse. (Ezek a dr. Váczy-féle munkában 79. és 80. számok alatt vannak idézve.) Deák Ferenc szellemi gazdagságát, fáradságot nem ismerő jó szívét mutatja az alábbi levél is, amely — jóltehet azonos célnak szolgálatában íródott mint a gróf Mikó Imréhez és Horvát Piushoz intézett levelek — azoktól tartalmilag mégis teljesen eltérő: Pest, 1855. decz. 16. Különösen tisztelt Nagyságos és Főtisztelendő Nagy Praepost úr! A tudomány és művészet jó és balsorsban legjobb barátját és úgyszólván frigyesét, mindig a Cath. Egyházban találta. Szolgái az igaz Isten papjai lévén, ismerték mindenkor az isteni, kiváltképen lelki adományok becsét, s ha valaki, bizonyára ők hivatalosak megítélni és méltányolni egy oly lángész érdemét, melynek minden működése kivétel nélkül Istennek, akitől eredett, önmagában és teremtményeiben dicsőítése volt! Ilyen lángész vala boldogult Vörösmarty Mihály, kiről midőn közelebb Isten által kiszólíttatnék az árnyékvilágból, közmegegyezéssel tört ki mindenki kebléből azon elismerés, hogy a költő, ki hónát és nemzetét annyi halhatatlan művel dicsőítette, lantját csupán nagy és dicső dolgoknak szentelte, csupán istenes és hazafiúi tettek és erények szemlélésén tuda lelkesülni. A dicsőségben gazdag férfiú nagy anyagi szükségben hagyta hátra özvegyét s három árva gyermekeit! — E körülmény nem lesz meglepő Nagyságodra, ki a tudomány és erény földi küzdelmeit a cath. egyház történetéből is igen jól ismeri. Alulírt, mint a hátramaradt özvegy és három árva gyámja, ezek sorsán segítendő, a magyar akadémia elnökeinek közbenjárására, a felsőbbség részéről engedélyt nyertem: hogy a segélyezés magánutoni kegyes adományok által eszközöltethessék. S midőn e végből a tudományos míveltség és irodalom pártolóihoz felszólítást intézendő vagyok, hová forduljak több bizalommal, mint a honi cath. egyház apostoli Méltóságaihoz, hol minden szegény, annál inkább az egész nemzet árvája, még mindig azon szeretetre találhatni hisz, amely az egyháznak „az emberiség anyja" lehető legdicsőbb címet érdemelte ki. Jelen esetben az emberiséghez még egy egész nemzet esedezése is csatlakozik, mint amely a külföld és történet által el fogna ítéltetni s ezenkívül Istentől nagyra teremtett fiai elébe visszarettentő példát állítana fel: hahogy dicsőült férfiainak, kik magokat egészen neki szentelték s különben soha erkölcsi megrovás alá nem estek, — maradékait ínségnek engedné áldozatul. Hivatkozom Nagyságod ismeretes atyai szívére, s azon nemzet és haza nevében, melynek az egyház annyi századokon át oszlopa és ékessége volt, a szegény özvegyet árváival együtt kegyességébe, jótékonyságába és