Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Nagy Gyula: Egy útitárs emlékei

dania. A laptulajdonos ekkor engem bízott meg a lap felelős szerkesztői tisztével, aki Harsányi mellett eddig is állandó mun­katárs voltam. 1914 február 1-én javaslatomra a Dunántúli Hir­lap napilap lett. Harsányi belső munkatárs maradt. Aug. 1-én kitört a világháború. 1918. július 1-én a laptulajdonos a háborús anyagi nehézségek miatt a lapot visszafejlesztette hetilappá. Én ezért lemondtam a szerkesztésről. A laptulajdonos visszaadta Harsányi Lajosnak, a Dunántúli Hírlapot. 1918. júniusában volt az általános sztrájk. A vörös forradalmárok első erőpróbája. Nagy szükség lett volna versenyképes keresztény nemzeti szel­lemű napilapra a zsidókapitalista Győri Hirlap, és a radikális szocialista Győri Újság mellett, amelyek mindegyike napilap volt. Harsányinak megfelelő anyagi feltételek nélkül erkölcsiek­kel és szellemmel kellett behoznia lapjának kisebbségi hely­zetét. Most én voltam belső munkatársa, mint az én szerkeszté­sem idején ő nekem. Ekkor kezdte írni csakhamar országos hírnévre szert tett Őrszemeit, amelyekben nyilt sisakkal vette fel a harcot Győr poshadt, szabadkőmíves-liberális és radikális-szocialista közvéle­ményével szemben. Lapja úgy állt a nem keresztény lapok felett, mint a tiszta irodalom a ponyva felett, mint a tiszta keresztény­ség és nemzeti szellem nemzetrontó destrukció felett. Az ellenfél is olvasta és félelmesen szépnek tartotta lapunkat. Két malomkő közt őrlődtünk. Saját feleink túlbátornak és újító szelleműnek tartották szociális és purifikáló hangunkat, az ellenfél gyűlölt azért, mert feleslegessé tettük evolúciós lendületünkkel az ő romboló és tartalmatlan revolúciós fenegyerekeskedését. „Igaza van, de nem kellett volna megírni!" — dadogta egy-egy maradi jobboldali. A mi elvünk az volt: Ha már egy új világnak kell jönnie, akkor jöjjön ne nélkülünk, rólunk és ellenünk, hanem általunk. Ez az elv ma is helytálló. Harsányi Őrszemeiben fújta a harsonát, dr. Boros Alán a rostrumon, én pedig a szervezésben. Éreztük, hogy jön a forradalom. Mikor megjött, a fiatal papság nem vesztette el a fejét. Mint mindig, most is mindennap talál­kozott. Megszervezte a hitoktatást. A Royal kék termében világi urakkal bizalmas értekezleteken készültünk a Károlyi-féle vá­lasztásokra. Ott forrott egységgé az a tábor, mely a forradalom után képviselőket adott a városnak és a vármegyének. Nekünk nem az volt az elvünk, hogy magunkat vigyük be az élre, hanem megfelelő világiakat. Nem volt könnyű feladat. Mindenkit elfogadtunk, aki keresztény és magyar. A Károlyi­forradalomban azzal vigasztalódtunk, hogy zászlaja még a nem­zeti lobogó. Ezt a vigasztalást is elvesztettük. 1919. március 21-én kitört a proletárdiktatúra. A két karkáplán lakását, köztük az enyémet is, két népbiztosnak rekvirálta el a lakáshivatal. Harsá­nyi sekrestyeigazgatói lakása a mienkkel átellenben volt. Öt meghagyták lakásában, talán arra való tekintettel, hogy özvegy édesanyját, két nővérét és egy fitestvérét tartotta ház-

Next

/
Oldalképek
Tartalom