Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Lám Frigyes: Harsányi Lajos prózai művei

elavult. Tele van tévedéssel. Innen magyarázható Harsányinak minden hibája is. A wartburgi dalmokverseny-monda; Klingsor, a magyar erdélyi varázsló és csillagjósló — mondai alak; Heinrich von Ofterdingen szintén. Egyikük sem élt. Operában, eposzban, legendáben, mesében felhasználható a pia fraus is. Wagner a Tannhäuser operájában, illetve annak szövegkönyvében, a wartburgi dalnokversenyről szóló mondát összekeverte Szent Erzsébet legendájával és Tannhäuser lovag meséjével, hogy Vénusznál járt a Hörsáelbergben. Operában ez szabad, de történelmi regényben kigondolt meséknek nincsen létjogosultsága. Aki ezeket olvassa, könnyen azt gondolhatja, hogy ha ezek mesék, akkor a többi részletek is csak hazugságok lehetnek. Montalembert szövegének vak követéséről többek közt az is bizonyság, hogy az egyik német lovag francia nevét használja az író, Walter Vargile német lovag neve Montalembertnél természetesen Gautier Vargilának vagy Varillának hangzik. Harsányi átveszi ezt és Waltert következetesen Gautiernek nevezi. Ez éppen olyan, mintha németből fordított magyar műben azt írnák, hogy Ludwig Harsányi írta a Hagia Sophiát. Harsányi regénynek mondja könyvét. A regény költött, de logikusan összefüggő természetes eseménysorozatot ad elő, tehát csudás, természetfölötti tények nem fordulhatnak benne elő. Mihelyt ilyenekről szó van, nem mondhatjuk regénynek, hanem legendás elbeszélésnek, prózai ájtatossági műnek, jámbor lelki olvasmánynak. Regénybe épp ezért nem valók hősöknek a hitélet magas alakjai. Abban a veszélyben forognak, hogy profanizálódnak. Rosegger Krisztusregénye pl. azért nem sikerült, mert az Üdvözítőből csak embert csinált. Regény alatt csakis profán történetet értünk. De egyezzünk bele abba, hogy csakugyan történelmi regénnyel van dolgunk. A történelmi regény kétféle lehet. A jobbhírű fajtájúban költött személyek élményei szerepelnek az előtérben, a történelem csak háttér és a nagy történelmi személyek csak epizódfigurák, inkább csak hallunk róluk. Ez a forma sok szabadságot ad a költőnek; fantáziáját gyakorolhatja érdekfeszítő események kieszelésében, nála csak a kor hangulatának eltalálása a fontos. Ennek a formának mestere volt Walter Scott. A másik fajtája a (történelmi regényeknek a Mühlbach Lujza gyártmányai óta hitelvesztett, de most ismét divatossá vált „se tudomány, se költészet" fattyúhajtások, az úgynevezett regényesített történelmi életrajzok. Ezekben a költő keze kötve van, nem térhet el a történelem által megszabott szigorú marsrutától, a historikus hősök életrajzától. Olyannak kell bemutatnia a hőst és tetteit, ahogyan azt a köztudat megörökítette. Le kell mondania a mesét kigondoló érdekfeszítésről: bonyodalom szövéséről. Dialógizálja az eseményeket; ezekkel a párbeszédekkel