Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Sándor István: Harsányi Lajos fantáziája

tételként cseng ki költőnknél a röghöz kötöttség büszke élményében, amellyel egy magasabb külföldi nyugati kultúrát visszautasít: „Himnuszt kellene mindig énekelni: Erről a földről nem lehet elmenni.'" E magyar gyökerek mellett Horatiusra, az „aranyközépszer" énekesére is hivatkozhatunk, aki kevés új lírikusunkhoz áll oly közel, minti Harsányihoz. Mégis a költői képzeletalkat naiv, problémátlan rácsodálkozását a világ dolgaira legvégső fokon világnézeti okok magyarázzák. Harsányi klasszikus keresztény életbölcsességének a szentferenci szegénység egyik tengely-gondolata: „Minél messzebb megy tőlem mindenem: Annál közelebb jössz Te hozzám — Istenem!" Ez a szent egyszerűség visszavezeti sorsunk egész kibogozhatatlan szövevényét a nagy alapproblémára: az ember és az Isten viszonyára s a megrendíthetetlen ősi szilárdságú krisztusi világkép örök érvényű távlatait kibontva áttekinthetővé teszi történelmünk zűrzavarát. Biztos nyugalmú, tömör kijelentő mondatait olvasva olykor szinte úgy érezzük, Dante korának hőse, a középkori ember támad új életre képzeletének nyers életerejével, naiv mohóságával a huszadik század magyar költőjében. S mégis ezt a világot a modern Harsányi mai szívének jellegzetes nyugtalanságai borzongatják. A költő is korának gyermeke, az önemésztő töprengés lázai, amelyek az új idők úttalan emberét jellemzik, nem lehetnek tőle idegenek. A boldog feloldódás helyett gondok nyomasztó feszültségeit éljük át számos versében s a kijelentő mondatok költészete ilyenkor kérdező költészetté alakul át. Egyszer a zsákutcába jutott lélek célkereső nyugtalansága fakad ki: „Hát nincs a földön már tenyérnyi hely sem, Hol nyűtt idegünk elpihenne szépen?" Máskor a lelkiismeret felelősségre intő kérdése hangzik: „Polgár! Nem hallod a harangszót?" Széleskörű európai műveltség, sőt igazi világtávlat birtokában nyul a tollhoz s így költészetébe az összemberíség minden gondja felszívódik. A gazdasági összeomlás, nicstelenség, társadalmi osztályharc, eltömegesedés, a két világháború embertelen megpróbáltatásai, a technikába fulladt civilizáció lélektelensége, a démoni arányú istentelenség — költőnk szívét vasmarokkal szorongatják, képzeletének ritmusát zilálttá, idegessé, kapkodóvá szaggatják. Nagyobb verseiben képzeletben újra meg újra átrobog — „Fantáziarakétámat gyorsan kilőttem" — London, Moszkva, Paris, Berlin, Amerika, India, Egyptom földjén, a klasszikus ó-kor, barbár népvándorlás, ragyogó lovagkultúra, renaissance — pogányság, kakapitalizmus, liberalizmus, kollektivizmus századain — az örök emberi boldogságvágy üzöttjeként. A modern élet költészete ez, örök kapcsolatban a kor égető részletproblémáival, központjában a világválság élményével, amely az emberért aggódó, mély humanizmusú költőt ijesztő rémlátásokra indítja: .„... ...