Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Bánhegyi Jób: Harsányi Lajos lírájának esztétikai értéke

érezzük a világot új összefüggésekben mutogató szuggesztív költői szemlélet bubáját. De amíg e költészet erőteljes képzeletindító jellegét könnyű megállapítani, nehéz és bonyolult feladat e fantázia-alkat pontosabb körülírása, a képzelet munkamódjainak meghatározása. Harsányi verseinek sajátos világa arra készteti a figyelmes szemlélőt, hogy egy-egy Harsányi-költeményt egészen ellentétes irányú alkotó energiák közreműködéséből eredeztessen s a költői képzeletet néhány szembetűnő uralkodó jegy említése helyett inkább mozgásásnak különös dialektikájával jellemezze. E költészetben nagy végletek találkoznak s békülnek össze, a vers művészi megoldása önmagában is sok utalást tartalmaz a szintézisbe foglalt szélsőségekre s mint minden nagystílű művészet, Harsányié is éreztetni tudja az akadályokat, amelyeknek leküzdésével e művészet előállott. Képzeletének e kétirányúsága verseiben több szempontból is jelentkezik. Mindenekelőtt az a sajátos viszony mutatja ezt a kettősséget, amely Harsányi verseiben a részek és az egész közt megfigyelhető. Egyfelől a részletekben a benyomások, színek, megfigyelések, ötletek barokkos zsúfoltsága, az ábrázoló fantázia túlcsordulása jelzi itt a lélek sajátos készségeit. Párhuzamos sorok tolulnak egymásra véget nem érő pompás sorozatban, egymást lépcsőül használó gondolatok tornyosulnak díszes építménnyé, egy-egy szerény fogalmazású versötlet egyre szélesebb körökben ívelve az egész mindenséget ölelő érvényűvé fejlődik vagy más úton keresi felszabadulását az áradó bőségű láttató erő. Szinte megostromolják az olvasót a részletek, képzelet-ingerlő, hangulatfestő, sejtető, magyarázó mondatok zárt csatarendben támadnak közönyünk és értetlenségünk ellen, megkapnak és lefegyvereznek ötletességükkel, sokaságukkal, magabiztosságukkal egyaránt, „öregszel, —" mondanók egyszerű szóval; Harsányi hangszerelésében e tétel egyre ujabb és ujabb változataiban fokozatosan tárja ki egész tragikus emberi tartalmát: arcod színe elvész, sárga ráncok ülnek ki rajta, mulatság, tánc terhessé lesznek, nem érdekel a tréfa, hajad fakó, acélos tested nehéz lesz, szemed felhőssé válik, akaratod megtörik, korán fekszel, a csendes sétát bottal járod, fáj, hogy meg sem lát az ifjúság s akik törődnek még veled, azok is kihagynak gondból és örömből, a temetőbe jársz ki s emlékeid többet jelentenek már életednél. Szándékosan nem szószerint idézzük a gyönyörű „öszi szántás"-t: e hideg reprodukció a a versnél tisztábban láttatja, mint építi ki az egyszerű megfigyelések felhalmozásából a költő az elmúlás megragadóan szemléletes képét. S ugyanekkor a részletek minden túltengése ellenére a vers logikus, tervszerű, plasztikusan kialakuló egész. Az apróságok eláradása ellenére sem rokkan meg a versek architektonikája — biztos céltudatossággal visznek a nyugodt lejtésű