Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

ADATTÁR - Dr. Jenei Ferenc: Győr szab. kir. város jubileumi ünnepségei

1943. március 5. Délután 7 órakor. Este 7 órakor a város katonai és polgári hatóságainak vezetői, a város tisztikara Koller Jenő polgármesterrel az élén a városi kultúrházban gyülekezett. Az előkelő közönség teljesen megtöltötte a színház nézőterét és nemzeti imádságunk elhangzása után, emelkedett lélekkel hallgatta meg Herczeg Ferenc halhatatlan alkotását a Bizáncot, melyet Szalay Károly színigazgató és társulata mutatott be a díszelőadáson megjelent előkelő közönségnek. A nagysikerű és a színtársulatnak valóban sok sikert szerző előadásról a Győri Nemzeti Hirlap a következőkben számolt be: „Győr város jubileumi ünnepségével kapcsolatban, az ünnepnap művészi bevezetőjéül rendezte meg a győri színtársulat Herczeg Ferenc örökértékű történelmi színművének a Bizáncnak díszelőadását. Az általában operetteket és könnyebb modern darabokat játszó színésznek boldog feladat komolyabb és mélyebb művészetben elmerülni. Egyetlen előadásért megtanulni és jól megtanulni a Bizáncot, ez máris olyan érdem, miért meg kell dicsérnünk a színtársulat tagjait, kik igazgatójuk kívánságát örömmel teljesítették. Sok tanulás, készülés, a színtársulat hölgytagjai részéről az ízléses és kifogástalanul szép ruhákra áldozott anyagiak mind-mind dicsérendő érdemek. Az előadásra, mint minden értékes és komoly művészi megnyilatkozásra megjelent Győr legjobb művelt közönsége, mely teljes szívvel adta át magát a szép és jól gördülő előadásnak. A császár: Leviczky Andor, a császárnő: Szász Anna, Giovanni: Kormos Lajos voltaik szerepük szerint a dráma főalakjai, de mellettük nem egy szereplő ért el művészetével nagy és mély hatást. Leviczky Andor császára elhítetően mutatta meg a romlott Bizánc utolsó császárjában azt, hogy ebbe a férfiba is fel tudott törni a nemesség és a nagyság, mikor a becstelenség, vagy a dicsőséges halál között kellett választania. Szász Anna magával hozta a színpadra a császárnő méltóságát és a végzetet kihívó romlottságát. Mikor szoborként kellett némán, percekig állnia, vagy szerepe sodrában szavakkal bontotta ki drámai szárnyait, magával ra-