Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.
TANULMÁNYOK - Gálos Rezső: Kisfaludy Sándor és Dukai Takács Judit
^yClJitfcdudjj, Sándor h ^Dakai ÇZakaej QuAiL 3rta : 0dl&s <Hezi&. „A Poesis nem egyéb, mint lelki muzsika." Ezt írta sógornőjének, a Malvina költői álnéven írogató, még csak nem is 19 éves, s verseiről a Dunántúl máris jólösmert szép leánypoétának, Dukai Takács Juditnak Berzsenyi Dániel. Arra kérte, hogy lakodalmi és névnapi verseknél, „kicsinységeknél" magasztosabb tárgyakat válasszon, mert a költőnek „szépnél, nagynál egyebet mondani nem szabad". Azt is ajánlotta neki, hogy Kisfaludy Sándort ne válassza példájául, mert a Kesergő Szerelemben nagy szépségek vannak ugyan, de „tőle csak az tanulhat bátran, aki a gyöngyöt a gaztól tökélletesen meg tudja különböztetni". 1814-ben, valószínűleg Kazinczy hatása alatt, már így látta Berzsenyi azt a Kisfaludy Sándort, akinek versei a század első éveiben még őt magát is utánzásra késztették. Judit ekkor már személyesen ismerte Döbrentei Gábort és Pálóczi Horváth Ádámot, s híven ragaszkodott Horváth József Elekhez és Kresznerics Ferenchez, két kiváló vasmegyei íróhoz, akik első buzdítói voltak. Horváthnak egy Bánkbán-drámája s több horatiusi óda-fordítása maradt ránk, Kresznerics egyetemes tudású papi ember, maga is műfordító, de különösen neves szótárírónk volt. (Mindaketten több kegyeletet érdemelnének, mint amennyivel az irodalomtörténet eddig adózott emléküknek.) Az ő körükbe tartozott a fiatal plébános, Tatay János is, aki mint pesti kispap, lelkes buzgósággal összegyűjtötte a Berzsenyi verseinek kiadására szükséges pénzt. Később győri kanonok lett és a szeminárium kormányzója. Egyelőre még csak lövei plébános volt és a nagyobb Hetyére kívánkozott, amelynek két filiája is volt: ez a vágya azonban nem teljesedett s Dukai Takács Judit A kesergő özvegy c. költeményében énekli meg a csalódást, amely nem Tatayt, hanem Hetyét érte. Ezt a versét Tatay a leány tudta nélkül kinyomatta Pesten, 1815-ben. Ebben az évben már másutt is szerepelt a neve: Döbrentei az Erdélyi Múzeumban kiadta egy költeményét s melléje rakta Berzsenyinek a gyönyörű leányhoz írt költői episztoláját:
