Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

ADATTÁR - Valló István: Serlegbeszéd

nyit a számára. Apja beleegyezik a pályaváltoztatásba, Sándor boldog örömmel vágja falhoz Verbőczy tripartitumát és a szükséges katonai gyakorlat megszerzésére 1792. kora tavaszán bevonul mint kadet a Sándor Lipót huszárezredhez Kolozsvárra. Innen, Kolozsvárról írja — kereken százötven esztendővel ezelőtt — egy barátjához intézett levelében ezeket a sorokat, amiket ez ünnepi alkalommal felidézek: „Ezen szívemet szaggató órámban, eltökéllettem magamban, hogy én, szegény magyar nemes ifjú, de azon régi magyarok ivadéka, kik a magyarnak itt hazát szereztek és egy nagy, dicső nemzetet alapítottak, homályomba rejtezve, akár mint katona, akár mint egyszerű polgár, hazafiúi érzelmeimből, mint selyembogár gyomrából, egy fonalat fonok, melynél fogva veszni indult magyar nemzetiségünket, magyar nyelv, érzés és írás által, ha csak kevés idővel is tovább életbe tartsam." A 20 éves Kisfaludy még nem író, ha él is benne az isteni szikra, érez vonzalmat a könyv, irodalom, művészet iránt s próbálkozott is már írással, egyelőre a pozsonyi színházi esték hatása alatt kísérletezett már drámával, de még maga sem gondol arra, hogy költő lesz. Csak magyarul érző szíve dobban meg, amikor e szent fogadalmat írja és eltökéli magát a veszni indult magyar nemzetiségnek megmentésére a magyar nyelv érzés és írás által. Csak az érzés van meg benne. A fájdalmas lehangoltság és szorongás a magyar sorsért és az eltökéltség, hogy életét és munkáját, — mindegy milyen sorban, katona-e vagy mint egyszerű polgár, — a nemzetének szenteli. Lehet ezekben a sorokban a húsz éves fiatalembernek romantikus felbuzdulása, de Kisfaludy egy élet munkájával és költészetének sikerekben, eredményekben gazdag övrjével adott választ arra, hogy eltökéltségét komolyan vette és írói hivatása forrásának érezte. „írói hivatás." — Sok szó esik mostanában arról, hogy a magyar irodalom és művészet betölti-e hivatását és teljesíti-e történelmi szerepét, amelyet sorsunk a ma nemzedékére hárít. Mert kétségtelen, hogy a mai kor feladatait a ma élő nemzedékének kell teljesíteni s nem nyúlhatunk a múltnak nem lévő tartalékaihoz s nem várhatunk egy új nemzedék munkába állásáig.