Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Somogyi Antal: A győri székesegyház Szent László kápolnájának külső fala és a gótika szelleme

Külön figyelmet érdemel az ellentét a támasztópillérek lábazatának domború formái és a fölöttük emelkedő ablaknyílások bélleletének homorú vájatai között: az egyik a test erőteljes helyfoglalása a térben, a másik a tér benymoulása a testbe, a kettő együtt a kézzelfogható anyagi valóság és a megfoghatatlan tér találkozásának jelképe. Amint ezt a tételt kimondjuk, azonnal érezzük, hogy értelmét pontosabban el kell határolnunk. A jelkép itt nem gondolatot jelző kép, hanem megérzéseket kifejező forma, még pedig egyszerűen azért, mert a domború formák testtöbletet jelentenek, a homorúak pedig ennek az ellenkezőjét, tehát a testetlenség felé mutatnak, a sejtelmek és titkok világába. Ha mármost a fal építészeti jellegét röviden össze akarjuk foglalni, megállapíthatjuk, hogy a lábazati rész az erő és tömeg kifejezésének hordozója. Ha a fal tömege az ablaknyílásokig fogy is, a tömeg fogyatkozását kiegyenlíti az erő tömörítése a támasztópillérek háromszor kidomborodó lábazatában. Az ablakok között azután egyszerre szinte eltűnik a fal, illetőleg a tömeg benyomása, csak annyi marad belőle, amennyi elégséges ahoz, hogy rajta a felfelé törő merőleges vonalak érvényesüljenek. E magasbatörés lendülete annál erőteljesebb, mert előbb legyőzte annak az anyagnak súlyát, melynek tömbjéből felszökken. Hogy feltörő irány lendületét a lehető legkisebb mértékben csökkentse, az ablaknyílás is felfelé mutat csúcsával, a tetőpárkány pedig egész halkan jelzi a fal befejezését. Rég tudott dolog, hogy a gótika a lélek magasbatörő vágyainak kifejezője. Nem is volna értelme, hogy ennek a soha kétségbe nem vont tételnek igazságát újból bizonyítsuk. A tétel azonban rendesen úgy színeződik, mintha ez a földöntúli álmokat látó kor nagyon is elvesztette volna a talajt lába alól. A kövek, melyeknek formanyelvét igyekeztünk a fentiekben megszólaltatni, világosan ellene mondanak e hiedelemnek. A felfelé törő vonalak, mint láttuk, a vízszintesből szökkennek fel, s a gót építész ugyanúgy mester a faltömeg tömegének, súlyának és erejének kifejezésében, mint e tömeget, illetőleg annak súlyát eltüntető és magasba törő lendület megformálásában. Ebből pedig nem az következik, hogy hasadt lelkű, hol a kézzelfogható yalóságok, hol meg valóságtól idegen álmok világában élő kor gyermeke, hanem az, hogy az a kor, melynek szelleme ebben az építészeti formarendszerben találta meg kifejezését, nem látott szakadékot test és lélek, szellem és anyag között, hanem harmóniában tudta feloldani a kettőnek feszültségét és ellentétét. Ez a megoldás pedig azért sikerült neki, mert a szellem számára nemcsak ugyanúgy valóság volt, mint az anyag, hanem értékesebb, erősebb is annál, és éppen ezért az emberi élet értelmét abban látta, hogy a szellem uralkodjék az anyag fölött, az anyagi erők hivatását pedig abban, hogy hordozói legyenek a szellemi értékeknek. Ezek a szellemi értékek pedig termé-