Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.
ADATTÁR - Bodócs István: „Alásony Úr", a „tarkasólyom" nemzetségfő emléke egy dunántúli helynévben
értelmezhető 1 ) s ez a magyarázata annak, hogy egyes állatnevek személy, majd a későbbi fejlődés fonalán család, sőt nemzetség és törzsnevekké váltak. Ne gondoljuk azonban, hogy csak a félelmetesen nagy állati erő'imponált a saját kicsinységét és tehetetlenségét oly sokszor érző ősembernek: megbámulta egyéb jó tulajdonságaikat is, ha azokat szűk marokkal mérte a Gondviselés a teremtés koronájának. így sóvárogva nézte a szarvas gyors futását, a bivaly konok kitartását, az éhségűzte farkas vakmerőségét s a róka ravaszságát. A madárvdág is régen kivívta a röghöz kötött emberiség irígylő bámulatát. Az örökké harcban álló ősembert a dolog természete szerint elsősorban a madárvilágnak azok a fajtái érdekelték, melyek harci erényeikkel tűntek ki. Így a sasok erejének költői túlzásából származott a griffmadár meséje a magasabb hegyvidéken lakó török népeknél, minthogy azonban a mi őseink a lankás domb és a végeláthatatlan síkmezők vándorai voltak, ennélfogva az ő képzeletükben a sasok helyét a sokkal gyakrabban látott sólyomfélék foglalták el. Gyönyörűséggel szemlélték préda után cserkésző kecses repülésüket, bámulattal adóztak vakmerőségüknek, amikor önmaguknál sokkal nagyobb állatokat is merészen megtámadtak s azokat villámgyors lecsapással rövid tusa után harcképtelenekké tették. Emiatt lett az egyik sólyomfajta: a turul (Falco rusticolus altaicus Menzbier) őseinknek szent madara, a kerecseny, torontál és zongor sólyomnevekből*) pedig később személy-, majd család- s végül a történeti fejlődés folyamán az első kettőből hely-, illetve vármegyenév. Nálunk az ősi turulmadárra az ezredévi kiállítás örömteljes izgalmai között a boldog emlékű Herrmann Ottó, kiváló természettudósunk irányította a közfigyelmet, de csak Vönöczki Jakab kutató buzgalma tisztázta végérvényesen a madárfaj kérdését. 3 ) A Természettudományi Közlönyben az egész tudományos problémát Szilády Zoltán ismertette részletesen az 1941. évi augusztusi füzetben s igyekezett szabatosan meghatározni a fentebb említett három sólyomfajtának tudományos nevét. Tanulmányának kiegészítéséül még egy elfelejtett régi sólyomnévre hívjuk fel érdeklődő olvasóink figyelmét! Ennek kirgiz, illetve „ottani" helyi-nevét Almássy György „Vándorútam Ázsia szívébe" című munkájának 541. oldala nyomán Szilády cikk« is közli „lacsyn" alakban s a vándorsólyommal azonosítja (Falco peregrinus Tunstal). Részletesen nem foglalkozik vele, mert nem vette észre azokat a török-magyar kapcsolatokat, melyeknek pótlására az alábbiakban vállalkozunk. *) Aligha lehet véletlen az a körülmény, hogy a „te vaddisznó" tréfás megszólítás ma is él a pesti jassznyelvben, mint egy elhomályosult s az ősidőkben egyenest megtisztelő szóhasználat tudat alatt lappangó csökevénye! •) Lásd: Magyar solymászmadárnevek. Turul — Zongor — Kerecsen. I. közi. Aquila 1935/38. évfolyam. 3 ) Közvetlen analógiákért nem is kell messze mennünk! így lett az erdélyi Akasztó helynévből az oláh átvétel során Kasztéj, vagy a magyarban a névelőnek vált „a" kezdőhang lekopása miatt a vasmegyei ősi Aborgáta hn.-ből a mai Borgáta (Sárvártól délre), a székely Amadéfalva félreértéséből pedig Mádéfalva!
