Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Markó Árpád: Dunántúl szerepe II. Rákóczi Ferenc háborújában

Az ütközet közvetlen hatása az volt, hogy a Dunántúlt védő utolsó császári osztag, Pálffy János altábornagy hadteste visszaszorult az osztrák határra. Az erős Kőszeg vára is kapitulált és az év végére az egész Dunántúl Rákóczit uralta. Ebben az évben, 1706-ban a fejedelemnek ismét feléledt az a reménye, hogy szövetségesével, a francia sereggel, egy harcszíntéren közösen viselhet hadat. Vendôme herceg Calcinatónál, olasz földön, 1706 áprilisában megverte a császári sereg egy részét. Ez a francia csapat tehát ott, dolgát végezve, a magyarországi betörésre Horvátországon keresztül készen állott. Egy ilyen reguláris katonaságból álló, harcedzett seregnek a magyarországi, közelebbről a dunántúli hadszíntérre való bevonulása, kétségkívül a kurucok javára döntötte volna el a küzdelmet. Rákóczi sürgette és előkészítette ezt a bevonulást. Kedves terve azonban mégsem valósulhatott meg, mert Vendome marsallt a belga hadszíntéren bekövetkezett kedvezőtlen fordulat miatt, sürgősen odarendelték. A francia hajóraj, kis tüntetés után, kivonult az Adriából, s nagyobb francia csapatoknak Magyarországra való küldése ezután már szóba sem került. Az 1706. évben elért hadi helyzetből önként következett, hogy a hadműveletek súlypontja az 1707-ik esztendőben is a Dunántúlon volt. Az udvar állandó rettegésben élt. Amíg a kurucok bántatlanul betörhettek az osztrák és stájer határvonalakon, Stahremberg tábornagy legfontosabb feladata csak az lehetett, hogy a kurucokat a Dunántúlról végkép kiűzze. De Rákóczi is felismerte a neki kedvező helyzetet és azt a célszerű intézkedést tette, hogy az eddig egymástól függetlenül harcoló dunántúli kuruc tábornokokat Bottyán altábornagy alá rendelte és a dunántúli hadműveletek egységes vezetését az ő kezébe tette. Az udvari haditanács ebben az időben Rabutin tábornagyot 12.000 emberrel Erdélyből a magyar hadszíntérre rendelte fel. Stahremberg neki azt a parancsot adta, hogy 1707 tavaszán Budára érkezve, onnan törjön be a Dunántúlra. Maga Stahremberg 10.000 főnyi seregével Sopron vidékéről akart előnyomulni. Pálffy lovassági tábornok pedig néhány ezer főnyi horvát sereggel, a Dunántúl déli szegélyéről, a Muraközből indult visszafelé. E hatalmas központi támadás ellensúlyozására Bottyán altábornagynak csupán 8000 főnyi katonaság állt rendelkezésére. Helyzetét súlyosbította az a körülmény, hogy a terület közepén Székesfehérvár — és Dunántúl szélein az öszszes legfontosabb pontok — Buda, Szigetvár, Eszék, Sopron, Győr, Komárom — a császáriak kezén voltak. Haditerve ilyen helyzetben csak az lehetett, hogy nem engedi magát három oldalról körülzárni, hanem igyekszik a feléje közeledő harccsoportokat külön-külön feltartóztatni és keresni a legalkalmasabb helyet és időpontot arra, hogy egy-egy császári seregcsoporttal külön leszámoljon, mielőtt egy másik segítségére siethetne.