Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.
TANULMÁNYOK - Szabady Béla: Telekessy István egri püspök, a győri egyházmegye történetírója
sérelmek miatt.114 ) A nuncius pártfogásának eredményeként 1711. augusztus 8.-án már a pápai államtitkár kezében volt Keresztély Ágost bíbornok-érsek újabb okirata, mely a Telekesy püspök ellen hozott javadalomfosztó ítéletét visszavonta és megsemmisítette.115 ) Ettől kezdve zavartalanul kormányozta újra nagy egyházmegyéjét. 1713 nagyhetében, 80 éves korában maga végezte a nehéz és hosszadalmas egyházi szertartásokat. Olajat szentelt, később papokat ordinált.116 ) Az aggastyán erejét meghaladó munka beteggé is tette. Magának kellett helytállania, mert kisegítő püspökének kinevezése körül bonyodalom támadt. Előbb is érezte már, hogy segítségre szorul. Ezért élemedett korára való hivatkozással kérte III. Károly királyt, hogy segédpüspököt (koadjutort) rendeljen melléje. Óhaja teljesült is. Erdődy Gábor gróf esztergomi nagyprépostot ki is nevezte egri koadjutornak a király. Ám az öreg püspök mégsem élvezhette a hozzá igen ragaszkodó és nagyrahivatott mágnás segítségét. A királyi felterjesztésben a Szentszék jogait sértő kifejezéseket használt a királyi kancellária, ezért Róma visszautasította. Mire meg a pápai megerősítés megjött, Erdődy az országgyűlésen mondott szókimondó felszólalása miatt egy időre kegyvesztett lett, és a király nem kívánta már az ő egri koadjutorságát.117) Ilyenformán csak imádságával, meg kancelláriai és kamarai vitás ügyeiben lehetett segítségére „apja urá"-nak,118 ) aki közelgő halála árnyékéban megkezdte székesegyháza építését. A régi Szent Mihály plébániatemplom helyén épült templom méreteiben csak az akkori Eger szükségleteihez alkalmazkodott, azonban még így sem készült el Telekesy haláláig. Tornyát utóda és egyben végrendeletének lelkiismeretes végrehajtója, Erdődy építtette meg.119 ) E templomon kívül, ma már katonai célt szolgálva, egy másik kis istenháza is hirdeti bőkezűségét. Eger polgárai fogadalmat tettek, hogy a Szentháromság tiszteletére a hatvani kapunál kápolnát építenek, azonban az építkezésre letett 200 forintnál többet nem tudtak áldozni. Telekesy püspök kisegítette őket. Befejezte a kápolna építését. A kápolnát három tornyocskával díszíttette és a tornyok mindegyikébe egy-egy kis harangot helyeztetett el. Két oltárt állíttatott bele. A főoltár költségét testvére, Telekesy Pál adta meg. Építkezését meg-U4) L. a megye 1711. május 5.-iki gyűlésének jegyzőkönyvét Leskó i. m. 499—500. 1. 116) L. Leskó i. m. 503. 1. L. u.-ott 515. 1. 117) Kollányi F.: Esztergomi kanonokok. Esztergom, 1900. 325. 1. Erdődy gróf a római kollégiumból az esztergomi káptalanba került és 27 éves korában már nagyprépost lett. Még nem volt 30 éves, midőn a király egri coadjutorrá nevezte ki. 21 évig volt Eger áldottemlékű püspöke. 118) L. Erdődy leveléét Telekesyhez 1713. ápr. 27.-ről Leskó i. m. 514—516. 1. n9) L. Szmrecsányi i. m. 148. 1.