Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Rados Jenő: Győr város képének megjavítása

Lényegesen alább száll azonban megbecsülésünk ízlése és előkelősége iránt, ha látogatásunk idején a fogadószoba kandallóján áll egy-két üveg besavanyított uborka, vagy finom munkájú biedermeyer szekreterjének oldalán lóg néhány gyulai kolbász. Talán kissé erős a hasonlat, de lényegében helytálló. Győrnek a Széchenyi és Erzsébet teret épp annyira meg kellene becsülnie, mint a jóízlésű háziasszonynak fogadóját. Tudom, hogy a Széchenyi téren délelőttönként vásárok vannak, de hány lakásban étkeznek a hallban anélkül, hogy az étkészletek vagy más oda nem való rekvizitumok fogadások idején is ottmaradnának. A Széchenyi téren igen jól megtarthatók a piacok azok nélkül a barbár cégtáblák nélkül is, melyek a teret övező igazán szép történelmi patinájú épületeket elcsúfítják. Szememben ezek az épületek (1. ábra.) a fogadótéren megjelenő előkelő személyiségek, akik komoly ünneplőruhában megadják a helynek járó tisztességet. Ám de nézzük csak, hogy festenek valójában. Nekem — ha pl. az utolérhetetlenül finom Apátúr házra és annak cégtábláira (2. ábra.) esik tekintetem — akaratlanul is mindig az az érzésem, mintha az egyetem megnyitásán a rektor és dékánok fekete ünneplőben, méltóságuk jelvényeivel, de fehérbetétes sárga félcipőben girardi kalappal jelennének meg. Hogy mily egyszerű eszközökkel és kevés anyagi áldozattal lehetne e bizonyára tetemes költséggel készült ízléstelenségen segíteni, azt az alább bemutatott kép (3. ábra.) kézzelfoghatóan érzékelteti. Országunk egyik legszebb barokk szobra a Frigyláda szobor. (4. ábra.) Térhatás szempontjából környezete is szerencsésen volna kialakítható, amint azt ez a kép — melyet az elmúlt nyáron óvatosan egy gondosan megválasztott pontról fotografáltam — is mutatja. Igazán nem kellene hozzá sok, hogy nemcsak mint szobor, de mint városképi részlet is a legkedvezőbb hatást válthassa ki. Ámde csak tíz lépéssel kellett tovább mennem, hogy ezt a második képet kapjam, (5. ábra.) mely világosan bizonyítja, hogy mennyivel hangosabb tud lenni egy XX. századi piktorlegény a XVIII. század ihletett művészénél. És még egy példát szeretnék felhozni. A Bécs felől érkező autóst a Rába hídnál a Karmelita templom megkapóan kedves képe fogadja. Magamról tudom mily kedvező színben tünteti fel ez az első benyomás a várost, — de csak akkor, ha az érkező véletlenül balra nem néz és figyelmét elkerüli a mozi külvárosias, ízléstelen megjelenésű csupasz fala. Ezt — más megoldás híjján — a Rábára néző oldalán fillérekért be lehetett volna futtatni és ezzel a part egységes képébe vonni. Hallom, hogy a mozi rövidesen lebonásra kerül és így javaslatom tulajdonképpen tárgytalan volna. Mióta azonban a Nemzeti Színház ormótlan épületcsonkja Budapest központjában már közel harminc éve idétlenkedik az „ideiglenesség" élethossziglanig ki-