Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.
TANULMÁNYOK - Valló István: Dr. Petz Lajos szerepe a tüdővész elleni küzdelemben
kulőzis Elleni Küzdelem Országos Bizottságában, az őszes dunántúli hasoncélú fiókegyesületek nevében folytatta küzdelmeit az irányban, hogy az okszerű megelőző intézkedések kiadásától azidőben elzárkózó belügyi kormányzat jobb belátásra bírassék és hogy a védekezés szempontjából nélkülözhetetlen kormányhatósági intézkedések mellett a védelem hasznosnak felismert eszközei egy széles mederben lefolytatott országos vita-gyűlésben állapíttassanak meg. A tuberkulózis leküzdés terén folytatott önzetlen és közhasznú tevékenysége elismeréseként az 1908. évi Washingtoni Nemzetközi Tuberkulózis Kongresszus Magyar Nemzeti Bizottsága tagjává, az Internationale Vereinigung gegen die Tuberkulose (Paris— Berlin— Charlottenburg) pedig 1912-ben levelező tagjává választotta Dr. Petz Lajost és erről szóló díszoklevéllel ajándékozta meg. Petz Lajos dr. tehát a tüdővész elleni küzdelem fontossága és módja tekintetében elfoglalt elvi álláspontjával messze megelőzte korát és hirdette szükségét azoknak az intézkedéseknek, amelyeket azóta a tudomány és az egészségügyi politika elfogadott és megvalósított. A küzdelemnek fontosságát magyar fajszeretet sugalmazta és a munkába beállott azzal az önmagát emésztő lelkesedéssel és szívóssággal, amely minden közérdekű és jó célt szolgáló munkáját jellemezte. Nem az ő éleslátásán és lelkesedésén múlott, hogy az általa hivatott elvek csak évtizedekkel később érvényesültek. Az utókornak a hálás elismerése vele szemben teljes és maradéktalan, különösen ma, amikor a magyarság népi erejének megmentése és emelése már mindenki által kívánt és akart nemzeti programm.