Lovas Elemér szerk.: Győri Szemle 9. évfolyam, 1938.

MEGKEZDŐDÖTT I I \ EGY HÉTEN ÁT öröm áradt el a magyarság lelkében. S ez az öröm annál igazabb és öntudatosabb volt, mert fájdalom volt a szülőanyja. Húsz éven át kínzó fájdalmunkban csak az ima es a hit volt mindig fenntartó erőnk. Mert kértük az Istent az igazság érvényesülésére, és hittünk az igazság győzelmében. AZ ISTENI GONDVISELÉS kiszabta minden nép útját és életterét. Nekünk, magyaroknak oly országot adott, amelyen boldog és hosszú lehet a nemzet élete. A természet törvényei állnak őrt fölötte. De boldogságának nagy az ára is. Három európai népcsoport, a germán, szláv és román népek ütközőpontján mi voltunk a kalapács alá kerülő izzó vas. Ránk vágott a népek kalapácsa, de visszavágott az üllő is. A kalapácsolás nem zúzhatja szét az izzó vasat, csak a cél szerint alakithatja. Erre a Gondviselés vigyáz. A NEMZET JÖVŐJE azonban függ a nemzet élni-akarásától, erejétől és attól a bölcseségtől is, mely felismeri a Gondviselésszabta utat. A magyar nemzet világtörténeti hivatását a nyugati műveltség védelmében töltötte be. Ámde a nyugati nemzetek hálátlanok voltak húsz évvel ezelőtt. Megfeledkeztek arról, hogy míg ők a keleti támodások tüzében pusztuló magyarság mögött nyugodtan éltek és fejlődhettek, nálunk épen a magyar elem pusztult. A védettebb nemzetiségek gyarapodása és a föltétlenül szükséges telepítések megváltoztatták hazánk nemzetiségi képét. Nem említünk mást, csak a szerb betelepülés kb. 250 éves történetét. S most, az új nemzetiségi elv nekik, a védelmünkbe fogadottaknak adta a védő fedelei A nyugati népek elfeledkeztek az örök érvényű természeti törvényekről és arról, hogy náluk hatalmasabb erők is működnek. ESZMÉK IS irányítják a nemzetek életét. Szerencsére az eszmék élete rövid. A természet-szabta határok, a nemzetnek a Gondviselésbe vetett hite és élni-akarása életre tudják hívni a régi jogokat, a régi eszméket. Mert örömünk nem teljes. A felhők ölébe nem sikerült belefojtani a villámot, de az első kisülés csak kis részt adott vissza nekünk. Majd jön még a többi villámcsapás is. Nem feledjük, hogy a Himnusz dallamában a pozsonyi harangok, a Vág hullámai, az erdélyi hegyek erdőinek zúgása és az Alföld déli részén hullámzó kalász zizegése szólnak hozzánk. Nem feledünk, mert van élni-akarásunk és hitünk. Az első erőt ad, a második azt súgja, hogy „lesz még egyszer ünnep", a mostaninál is nagyobb és maradandóbb ünnep „a világon".