Lovas Elemér szerk.: Győri Szemle 9. évfolyam, 1938.
Fenn a légben bús árnyak suhannak, Nyögés hallszik lenn a homokon ... Temetőnél viszi a paripa Halvány arczú lelkek járnak ott, Sarkantyút ad a király lovának Hanem a ló fáradt, összerogy. — »El előlem ti sötét szellemek Halott vagyok félig, irgalom« — De azok a szellemek maradnak Nincsen bennök, nincsen irgalom. »Legalabb egy csepp vizet adjatok, Hadd oltsam el gyötrő szomjamat,« S előlép egy halavány kisértet »Enyhe ital, fogd e poharat« . . . »Enyhe ital? mit beszélsz, méreg ez! Há, hogy ég itt e vér, e velő Szólj, ki vagy, ld óhajtod halálom?« »Az én nevem, felség a jövő!« 6. PALOTA ÉS GUNYHÓ. 6 ) I. Tudod te kis bokor, mi fogja tőled el A napnak sugarát? Ott a könyörtelen sziklafal Mely a magasból büszkén néz le rád. Tudod te kis gunyhó, hozzád miért Nem nézhet be a napnak sugara Melletted a sötétség anyja áll: A fényes palota. II. De nézd a szikla mily kopár, hideg Nem terem rajta egyetlen virág... A patak átkozza hogy oLl született És rajta ijedelmesen fut át. A nap sem áldásosán süt le rá Sápadt fövényét holttá perzseli Az ég esője völgybe tér le róla és Csak terméketlen sarat hagy neki. S ah! lenn a völgyben örökös mosolyt Vet szerte a mindég szép kikelet:
