Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.

4-6. szám - Karsai Géza: Györszentmártoni népszínjátékok. I. közlemény

Jézus Krisztus szülelése Legyen lelkünk üdvössége. 5. Szakad-e bemenni a betlehemmel? (Hc engedélyi kapnak, akkor az első és a második pásztor beviszi a betlehemei a .szobába és leleszi az, asztalra. A második pásztor kimegy, az első pedig meggyújtja a betlehem ajtaja elé helyezett gyertyát és mondja): ELSŐ PÁSZTOR (botta a kezében): Dicsérem a Jézusl, engedelmet kérek, • Hogy e házhoz szó nélkül betérek. Szegény pászlorember is oda veszi magát, Ahol hidegbe is melegnek érzi a tanyát. 10. Félő laknyi az erdőket is, .Mert sorra látnyi holmi kísérteteket. Még a csillagok is láncra kerekednek, Hogy szikrát hány a szeme az embernek. Ügy hiszem, hogy lesz valami ebből, 15. De nem is veri ki senki a fejemből! MÁSODIK PÁSZTOR (bottal a kezében bejön a szobába és job­kezét az első pásztor vállára téve, mondja): Jó, hogy itt találtalak, Épp' téged kerestelek, Mert mióta magam vagyok, Megvallom, hogy félek. 20. Amióta csak élek, Pásztorember vagyok, A farkastól nem messze szaladok, De az éjcakai késértet úgy megijesztett, Hogy még a lelkem is reszketett. ELSŐ PÁSZTOR: 25. Milyen volt az a késérlel? MÁSODIK PÁSZTOR: Gyönyörűen énekelt, Szárnya is volt néki, Egész ruházata Csillagokkal volt teli. HARMADIK PÁSZTOR (bottal a kezében bejön és mondja): 30. Kenyeres pajtás. Hol veszed itt magad? Nem tudod, hogy a nyájai Elhagyni nem szabad? Hogyha nekem a nyájat őriznem kell, 35. Akkor az egyik szemem alszik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom