Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.
1-3. szám - Lovas Elemér: A győrvidéki régészeti kutatás és gyűjtés története. I. közlemény
tanári kar is Rómer fáradhatatlanságát és annak a főgimnázium Értesítőjében kifejezést is ad. (1859—60.) Azt a kutató és gyűjtő lelkesedést, mely eltöltötte, azt a módot, ahogyan kutatott és gyűjtött, saját maga mondja el »A Bakonyban«. (106—8. 1.) Ö is érzi, amit minden régészről megállapíthatunk, hogy a régészeti érzék velünk született hajlandóság; a vérbeli régész pedig öntudatosan és öntudatlanul él ezen hajlandóságának. így ír erről a kérdésről: » Sokszor gúnyoltak azon állításomért, hogy minden kéményes házban, minden kaputos embernél mernék valami régészeti érdekességért bekopogtatni; kinevettek, sőt sokszor maguk a birtokosok is eltagadák ebbeli kincseiket, minthogy azokról vagy megfeledkeztek, vagy figyelemre méltóknak sem tartották; de mikor a faggatást rendszeresen kezdem, s az illetőket a kivánt tárgyak hosszú során átvezetem, midőn gyermekeik, nejeik segítenék az emlékeztetésben, bezzeg nyíltak akkor a szekrények, dobozkák, fiókok; átkutattu a padlást, éléstárt, pincét; és ha mindjárt nem mindig díszpéldánnyal szaporodott is tárunk, gazdagodott legalább — mi szintén nem csekély haszon — a régiek helyírata. Azért barátim csu Toljatok bátran ócskász-ódondász-avatagár-cserépszaglász-harangász-nyuzár vagy akármilyen gár- vagy gáznak, én avvat mit sem törődöm, sőt nagyobb dicsőségnek tartom, mintha kártyás, iszákos, hanye, naplopó, tékozló, szélcsapó és más efféle dísznevekkel tisztelnétek meg; gondoljátok ki a cifrábbnál-cifrább régi vagy új elnevezéseket, — de aztán csak a kincsekkel is, adjátok a közintézeteknek mind azt, mit becsülni úgy sem tudtok, mit nem sokára mint szemétre valót úgy is ki fognátok dobni. »Jól érzem azt, miszerént ilyenféle mesterségre az embernek születnie kell, és küldetése fontosságáról vagy legalább az utókorra való hasznáról annyira kell áthatva lennie az illetőnek — ha hiába nem akar fáradni — mint magam a tárgytól lelkesíttetem. — Már nem egyszer mondák barátim is, miszerént az úr Isten commis voyageurnek teremtett. Kik pedig velem utaztak, nem egyszer csodálák ebbeli kitartásomat, türelmemet, ügyességemet, rábeszélési tehetségemet stb. Én ezt természetesnek és érdemnélküli dolognak tekintem; mert csak annak, ki maga valamiért lángol, könnyű mást is egy kissé melegíteni. Csóválták sokszor fejeiket, mikor házalni indultam, de mikor aztán a kastélyból, pap- és mesterlakból visszatértem, és segédim kirakák a kosarakból a téglákat, edényeket, fegyvereket, vagy magam kihúztam és asztalra kiterjesztem a pénzeket, a rajzokat vagy jegyzeteimet naplómból előmutatám; nem egyszer bevallák: hogy ezt itt nem is sejdítették volna. Azért mondom még egyszer... ilyenre az embernek születnie kell... magam személyére ügyetlen válnék csak egy fillért is szedegetni, a szó megfagyna számban — s inkább meghalnék, mintsem hogy számomra más kegyelméből valamit
