Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.
7-8. szám - Bánkúty Ernő: Endrődi Sándor kiadatlan levelei és költeményei. I. közl.
ket a Függelékben közlöm. Velük (a 4a beszámításával) a szám 139-re növekszik. A levelekben Endrődi 2 költeményét és 1 rigmusát s külön papírlapon 1 rigmusos költeményét közölte barátjával. Előbbiek az 1886 és 1889 évekből való (18. és 53. sz.) levelek végén találhatók; a négysoros rigmust 1915ből a 129. levélbe foglalta, a három versszakos 1913-ból a 127. levél melléklete. A Vészmadár naplójába is irt egy verset (1. a 32. levél után). Egy levélpapíron nyomtatásban, díszes brómezüst keretben van egy négysoros verse 1889-ből (36. sz.). A rigmusok itt jelennek meg először, a költeményeket több-kevesebb változtatással megjelentette Endrődi. (A változtatásokat a jegyzetben közlöm.) A többi költeménykézirat közül a Függelékben természetesen csak azokat közlöm, amelyeket egy költeménykötetébe sem vett fel. Ahol csak átírta a szöveget, az eredeti kézirat eltérő változatát adom. A kiadatlan költemények közül kettőt, a költőtől is » Nagyon bizalmas «-nak jelzetteket: a Gotterhaltét 1904-ből és a Disznóság címűt 1899. ápr. 15-ről, ma is közölhetetleneknek Ítéltem. A leveleket úgyszólván teljes egészükben bocsáthatom közre. Mindössze két rövid mondatocskát kellett elhagynom, de ez az érthetőség kára nélkül történhetett. A levelek szinte egy félszázados barátság emlékei. Az első levél 1870 végén, az utolsó 1919 derekán kelt. A hátralevő ötnegyed évben a jóbarát látogatásai pótolták a levelezést. A levélgyüjtemény így egy, az iskola padjain szövődött, ott meg is gyökeresedett, egy hosszú életen át zavartalanul fennálló, a sírig, sőt azon túl is terjedő barátság ritka tanúságtétele, beszédes emléke. A középiskolában, Pesten négyen voltak jóbarátok: Láng Lajos, Deák József (Deák Ferenc unokaöccse), Endrődi és Mihálkovics. 0 ) Tréfásan négylevelű lóhere-társaságnak nevezték magukat. A tanulás alatt folyton együtt voltak, de Láng előbb végzett. így az érettségi vizsgálatra hármasban készültek Deák lakásán, mely M. közlése szerint szemben volt a Vigadó mellett levő általuk látogatott intézettel, hol dr. Corzan Avendaro Gábor volt az igazgató. A vizsga azonban Endrődire és 9 társára siralmasan végződött: az írásbelin megbuktak. Ehhez, azonkívül, amit Szabó Richárd Endrődi Sándorról szóló tanulmányában 7 ) említ, hogy megoldhatatlan menynyiségtani tételük volt, hozzájárulhatott első levelében említett » óriási lustasága « vagy »a lumpolas«, melyet M. Zugligeti majálisában 8 ) szintén oknak sejtet. Endrődi fia, Béla úgy tudja, hogy az áldozatoknak külön pótérettségit rendeztek, de akkor apja már Berlinben volt, hova elkeseredésében kiutazott s így ekkor nem volt módja vizsgáznia. Külföldi tartózkodása után visszatért a fővárosba, honnan 1870-ben M. távozóban volt. Ekkor Endrődi a Pécsre induló jóbarátnak egy költeménnyel, a Búcsúzóul M. T.-hoz cíművel 9 ) mond Istenveledet. A sportnapló szavai szerint M. ezt » talizmánul «
