Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.

7-8. szám - Karsai Géza: Györszentmártoni népszinjátékok. II., befejező közlemény

a mult század első felében is jelentős szerepe lehetett a szín­játszásnak az egyéb népi hagyományok mellett. A szomszédos falvakból közölt Balázs-játékok tanúsága szerint még a mult század közepén nálunk is meg kellett lennie a balázsjárás­nak, sőt valószínűleg a gergelyjárásnak is. Ma már csak a vé­letlentől várhatjuk, hogy egy-egy ilyen szöveg előkerül, hi­szen mindkét műfaj legtöbb helyen már a századfordulón ki­halóban volt. A régi győrszentmártoni népszinjátékok helyét napjaink­ban az egyre jobban fejlődő műkedvelő színjátszás foglalta el. A játszókedv és az alakító tehetség nem csökkent, sőt izmo­sodott, csak a szövegek és a viszonyok változtak. A közönség is többet kíván filléreiért. Ha megfelelő népies szöveg kerül a műkedvelők kezére, azonnal kitűnik, hogy milyen kiváló és ösztönös színjátszótehetség rejlik a győrszentmártoni nép min­den nemzedékében. Gárdonyi A bor című színműve legutóbbi előadásainak nagysikerű, hamisítatlan népi zamatú alakításai ismét igazolták ezen immár másfél évtizedes megfigyelésünket. Karsai Géza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom