Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.
7-8. szám - Karsai Géza: Györszentmártoni népszinjátékok. II., befejező közlemény
Hol van zsidók királya, Mert megjelent csillaga? Betlehemben találják, Szép Jézust körülállják. Szép jelen, szép csillag, stb. 30. Királyok ajándékát, Aranyat, tömjént s mirrhát Vigyünk mi is Urunknak, Ártatlan Jézusunknak. Szép jelen, szép csillag, stb. Kérjük a Szűz Máriát, Kérje az ő szent Fiát. 35. Hogy bennünket megtartson. Az ellenség ne ártson. Szép jelen, szép csillag, stb. Dicsértessék a Jézus Krisztus! (Ezután összegyűjtik <iz ajándékokat és a szokott vendben kivonulnak.) A fenti játék, erősen rövidítve, úgyhogy szinte már csak a végén szereplő ének marad meg, a háromkirályjárás külön változataként is szerepel. Közlését nem tartjuk érdemesnek, hiszen az elsőben úgyis benne van, csak jellemző példaként említjük meg külön. Háromkirályjárásaink ugyanis, amelyek egykor magukban foglalták a Heródes-játékot is, egyre jobban összezsugorodnak. Bár aránylag korán megkezdték a gyűjtésüket, sajnos, mégsem sikerült egy hosszabb szöveget sem megmenteni. Az ismert szövegek 1-) mind rövidek és csonkák, sokban a betlehemezés szerepeivel is összekeveredtek. Egyesekben világosan felismerhetők a Heródes-játék nyomai. — Mindez arra mutat, hogy a betlehem-, a pásztor-, a Heródesés háromkirály-játék ma különálló és egyre jobban zsugorodó szövegei valamikor egy nagyobb és egységesebb magyar karácsonyi népszinjáték szerves alkotóelemei voltak és minden valószínűség szerint már a 16. és 17. század folyamán lekerültek a nép közé az iskoladráma egyéb hagyományaival együtt. A németeknél legalábbis ez volt a folyamat és van néhány adatunk arra, hogy nálunk sem lehetett másként. A fentebb közölt öt szöveg mai rövidségében és csonkaságában is arra enged következtetni, hogy községünkben még VI. * * ') Vö. Sebestyén, i. m. 82—93. és 520- 523. 1.