Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.

7-8. szám - Karsai Géza: Györszentmártoni népszinjátékok. II., befejező közlemény

SZÁMADÓ JUHÁSZ: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szalonnás jóestét kívánok! Én vagyok amaz ezeresztendős vén számadó pásztor, gyöLlem 5. messze a világnak a másik sarkából nagy havakon átal, kakástaréj volt a sarkantyúm, de elkoptattam; hajdinakávé a köntösöm, cserfakéreg a bocskorom. Tereltem én valami ezer birkái, hogy épségben meghoznám, de egy hijján mind elveszeti vadak által a nagy erdőségeken. De ez az egy itt van a keblembe é! 10. Kergetett is érte három igen óriás farkas, megszabdalták jól ködmönöm, de a birkát jól elrejtettem az ingem ráncába; magam meg elengedtek, mert vén ember húsát nem élvezik. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Tudva vagyon a bibliából, hogy Águsztus császár megakarván számlálni népét kit-kit oda15. küldött, ahová valósi. Én hát ide gyüttem. Az utamba megfáradtam, sok jártamba meg2hü't:m, futásomban megszomjúhoztam, ha akasztanának le egy oldal szalonnát s tetéznék vágy három akó borral, nagyon megszolgálnám. Szabad lepihenni? HÁZBELIEK : 20. Tessék ! (A számadó elveti magát s hortyog erősen, mintha aludnék. Hamarosan megint zörgetnek. A vén pásztor bebukik és mondja): VÉN PÁSZTOR: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kóbászos jóestét kívánok! Én vagyok ama régesrégi vén öreg pásztor, legalább ezer mérföldet gyöttcm, míg magukhoz'értem; léptem milliomot vagy annál is többet, de itt vagyok végre. Hajtottam én valami ezer bárányt, de mind ott vesztek farkasok fogatul, egy liijján, aki itt van a keblembe é, s rejtezik a gatyám korcába, mint bolha az asszonyok üngibc. Magam is megkergettek a vadállatok, csak éppen hogy itt megmenekültem. Előttem valami egy nappal elindult az én számadóm ezerfőnyi nyájjal, őtet keresem, nem látták-e? Kóc a szakálla, a füle a derekáig ér, foga meg egy se. HÁZBELIEK: Itt fekszik é, alszik! VÉN PÁSZTOR (meglátja és haragosan mondja): Hej, kend ugyan jól törődik pásztorral-nyájjal! Mig mink kint a farkasokkal hadakozunk, kend itt huzza a csöndest s bízom a nyájat, mely odavész, aszondom. De utat én is meglettem, Águszt parancsára szaladtam, megfáradtam, meghűltem, megszomjullam, ha a házigazda akasztana le á kéményből vágy tizenhét méter kóbászt s adna mellé két akó bort csobolyóba, azt is megenném, meginnám. Hát én is lepihenhetek-e? 25. 30. 35.