Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Tolnai Vilmos: Pálóczi Horváth Ádám szólásgyűjteménye

ker íüetj ében, sőt nagyobbára Ország-szerte közönségeseket, öszve írt H. Am.« (évszám nélkül). Ide tartozik a kötet közepén lévő 16 lapnyi bevezetés is, mely a gyűjtemény keletkezéséről ad számot. Azt mondja, hogy már gyermekkorában, az iskolában is tanult közmondásokat (ez az Erasmus-féle hagyomány, melyet a szótárak és 18. századi nyelvtanaink követtek) ; föl jegyzésükre azonban csak negyven év multával gondolt; emlékezetből jegyezgette össze napról napra s így fölvitte számukat 800-ra. Hogy már előtte is voltak gyűjtők, arról nem tudott. Később bukkant Szenczi Molnár Albert szótárában, majd pedig Kovács Pál könyvében gazdag anyagra, melyből válogatva merített. Az előbb idézett cím szerint, mint Dugonics, de tőle teljesen függetlenül — hisz egyik sem tudott a másiknak gyűjtéséről — P. Horváth is különbséget tesz a »példabeszéd«, azaz képes szólás, és az » egyenes értelmű hathatós jeles mondás « azaz szemléltető kép nélkül való szólás közt. Az említett bevezetésben kinyilatkoztatja, hogy lehetőleg csak eredeti magyar anyagot ad, ezenfölül korát megelőző elvet mond ki a gyűjtésben: »Én a köz nép hangjához és szava járásához híven ragaszkodtam. « Ezt nem minden gyűjtőről mondhatjuk; pl. Dugonics sokszor módosít valamit az eredeti alakon. P. Horváth fölismeri a szólás hajlandóságát a verses formára, amint a magyar vers elméletében is egyike a legelsőknek. Észreveszi, hogy a szólás jelentése is, mint a szóé, módosulásnak van alávetve. Jgen szép az, amit a szólás értékéről mond: » Egy'Nemzeti köz mondást örökre meg-hagyni halni, nagyobb kár, mint mikor a Hódoltató Tábor egy ágyút elveszt. « — 1815-ben kibővíti gyűjtését 1815 számra (hogy az évszámmal is egyezzék) s az első gyűjteményben megkezdett magyarázatokat: a szólás értelmére, eredetére, más nyelvbeliekkel való kapcsolatára nézve stb. folytatja és bővíti; az első előszó szövegét a sorok közt s a lap alján javítja itt-ott. — 1819-ben újra letisztázza a kéziratot, még négy szólást tesz hozzá, hogy az évszám kifussa: a jegyzeteket bővíti, az előszót megrövidíti s ajánlással sajtó alá készíti evvel a címmel: »Ezer-nyolcz-száz-tizen-kilencz Magyar Példa-Beszédek rövid Nyomós és Köz Mondások, melylyeket részint hallásból, részint régibb irásokbúl öszve-szedett és most közre-bocsát némelly jegyzésekkel és toldalékokkal 1819-dik Esztendőben Horváth Ádám.« A szólások a kezdőszó betűrendjében következnek egymás után; jegyzetben a magyarázatok és utalások idegen szólásokra és forrásokra; nyilvánvaló, hogy Horváth is már sejtette, hogy a szólás, mint a nép szellemi megnyilatkozása, sok szállal hozzá van kötve az egyetemes emberi lélekhez. Nem egy magyarázó adomát is olvashatunk a könyvben, melynek értéke azonban hasonlít a Dugonics-félékhez, t. i. utólag kitalált értelmezések. A Toldalék rokon, de nyomtatott forrásokból való anyagot tartalmaz. Az eredeti anyag, 300 szó-