Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Kőrös Endre: Kétezer éves Horatius

Itt kell hagynod kis telkedet, tanyádat Hűséges nődet, s mind a fák közül, Miket neveltél kurta uraságban Bús ciprusok követnek egyedül. Méltóbb örökös fogja inni akkor Száz zárral őrzött Caecubum levét, Hogy főpapoknál dúsabb asztalánál Nagy dáridón padlódra önti szét. Római erény. Kemény próbán megedzve, kész örömmel Tűrjön bajt és Ínséget a gyerek És párthus-üldöző lovas rohamban Kettegjék őt a távol harcterek. Nyilt ég alatt, veszély közt teljen élte! Ha megpillantja őt véletlenül A hadban álló fejdelem leánya, Küldjön sóhajt a várfalak mögül: »Jaj, csak magára fel ne ingerelje Harcban kezdő királyi jegyesem E bősz oroszlánt, kit veszett dühében Fel nem tart véres útján semmi sein.« Ó édes üdv meghalni a hazáért! Nem férfi az, ki ettől fél, remeg, A gyávának hátába fúr a Iándsa Sorsától a futás sem menti meg! De az erény nem szenvedhet kudarcot, Tündöklő fényét nincs mi elvegye, Érdem-bárdját nem osztja s nem rabolja A nép szellőként változó kegye. A hős erény oly útat tör magánaak, Mely érdemetleneknek zárva van, Itthagyja föld sarát s a csőcseléket, S szárnyal magasság régióiban. Hü hallgatásnak is kijár jutalma! Ki Cerestől les el szent titkokat. Nem vágyom azzal én közös födélre Csónakja is hiába hívogat.