Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.
Lám Frigyes: A győri német színészet története a szabadságharc után
szerint, a Lurnpazivagabandusbm és a Schneider Fipsben (az utóbbi Kotzebue műve) kacagtatta meg a győrieket. Ä társulat olyan kitűnően játszott és olyan fényes üzletet csinált, hogy ez a nem várt fellendülése a német színűgynek nagy riadalmat okozott és hosszú polémikus eszmecserére adott alkalmat a Győri Közlöny hasábjain. 45. számában három kategóriába sorolja egy névtelenül megjelent cikkben a német szinészet pártolóit. Ezek: 1. vadásztisztek, 2. akik nem tudhalkl magyarul és azok, akiknek mindegy, milyen nyelven játszanak, ha jót játszanak. A 46. számban megjelent cikk szerint ez a fenti megállapítás nemhelyes. A német szinház látogatóinak 80o/ 0-a olyan, aki tüntetésből megy a német előadásokra, hogy tüntessen a magyar ellen. A közönségnek felekezeti jellege van, de ez nem keresztény jelleg. Ugyanaz a szám 1 , a június 7.-i szám, bejelenti, hogy a németek mult hétfőn, tehát június elsején, tartották utolsó előadásukat. »Bár a szó szoros értelmében utolsó volna örök időkre!« Ez a kívánság beteljesedett. 1885 június elseje volt az 1741 óta állandóan és rendszeresen működő német színészetnek utolsó napja. Tudomásunk szerint 143 évig élt. 1811-ig semmisem zavarta köreit, egyedül sütkérezett a közönség kegyében. Az 1839-ig ő volt az úr a házban, vendégnek fogadta be időről-időre a fiatal magyar szinészetet. 1839-ben megosztozkodott testvériesen a fiatal konkurrensével az évben. 1867-ig tartott ez a paritásos viszony. A magyar színészet megerősödött, a német folytonosan gyöngült, nem művészi kvalitásban, hanem a közönség érdeklődésében. Lassankint a temetőkertben gyűltek össze mindazok a jó öreg »Purgerok«, akik még 1839-ben is pénzt adtak össze a sZinháa csinosítására és akiket joggal nem 1 is lehetett megfosztani egyetlen egy szórakozásuktól, a német előadások hallgatásától. Az utódok pedig már más nyelven dicsérték az Istent, magyarul beszéltek a hétköznapi életben is, csak akkor élteíkf német szóval, ha emlékeknek feltárása alkalmából, szóba került a régi világnak egy-egy rég elporladt kedves alakja, akinek kedvenc szavajárását idézniök kellett. A német nyelv már csak 1 olyan volt az új világban, mint egy régi, szép és érdekes zenélőóra, amelyet csak kivételes alkalmakkor húznak fel az unokáikínak. Szól a rég divatját mult keringő, az unokák nevetnék a furcsa és ósdi hangokon, de a nagytatának! vagy a nagymamának könnybelábad a szeme, eszébe jut, hogy kis gyermekkorában az ő nagyszülei dúdolgatták az akkoriban még divatos óra valcerjét, amelynél a mama ta'án Raimund Ferdinánd karján repülhetett a Brandi (a mai Kiskút) mellett rendezett majálison. J. I ; I r ||'!fJ! A német múzsa a kiegyezés óta beteg volt, elaggott, meghalt volna magától is egynéhány év alatt, de siettették halálát. Ráfogták azt is, hogy felekezeti viszonyai, rendezetlenek. Ez* a körülmény is hozzájárult korai kimúlásához. 1885-ben temették el a német szinészetet. Elég szép temetést kapott. Halála nem természetes módon következett be. Erőszakkal
