Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Jankó László: Régi győri házak és emberek

fölírás, hogy nem kolostor, hanem a pápai pálosok megszálló háza volt. Az Apáca-utca 9. számú helyen; szinte az egész 17. században a Fejérvári-családnak volt a háza. Az 1703. évi telekkönyvben már Matusek András szkopiai püspök, nagy­prépost kezén találjuk, ki 1688-ban (mint custos) még Székes­fehérvárt is háztulajdonos. 11 ) A Fejérvári-ház a maga nemében egyik bájos régi háza Győr városának. Hatalmas ívelésű kapuja van, fölötte családi címer ékeskedik. A kapun rajta van még a kopogtatónak al­kalmas bronzkarika, mely körbecsavarodott kígyót ábrázol, amint almát tart szájában. A kapualjban jobbról kis vastáblás ablak, mely mögül valamikor a ház őrének éber szeme vizs­gálhatta az érkezőket. Az emeleten tágas előtér, melyből az ajtók a szobákba nyílnak. A feljáró lépcsőket elzáró vasrácso­zat jóval későbben, 1771-ben készült, a rajta levő PHM betűk talán Philippus Matusek nevet jelezhetnek. Kár, hogy néhány évvel ezelőtt kifőzésnek az utcára boltajtót és széles nagy ab­lakot vágtak, mert ezzel a ház szépsége és nemes patinája mérhetetlenül sokat szenvedett. Vannak még régi becses lakóházai városunknak ma is, csak számuk bizony mindig kevesbedik. Milyen szép például az Apáca-utca 13. számú házának még megmaradt udvari hátsó részlete is, mely 1657-ben nevezett Miskey István tulajdona, kiről már egy 1628. évi tanácsjegyzőkönyvből azt tudjuk, hogy »Zern Marthony kapitan« volt. 12 ) A földszinten hatalmas oszlopokkal árkádos folyosó, fölötte loggiás emelet, melynek vállaira egy már sima tekintetű második emelet helyezkedik. Mintha valami » lábas házat « látnánk, de emelet fölé épült magasságban. Az 1703. évi telekkönyvbe már Nemes Miskey János lovaskapitány háza 8 lóra való istállóval. De hol keressük ma már Várkonyi Amadq János házát? Gálos Rezső sikeresen kikutatta és megmutatta nekünk a há­zat, melyet a 18. század elején báró Amadé Antal, a költő Amadé László apja vásárolt a Szent Rudolf-utca sarkán, azon­ban az Amade-családnak régebben is volt háza Győrött. 1666­ban olvassuk városunk egyik jegyzőkönyvében, 13 ) hogy »itt a' belső Geöri városb(an) és Geör vármegiéb(en) levő« egyik háznak » Napkelet felől egy ucza az Geöri Pater Franciscanu­sok Clastroma felé Nap Nyugatrul pedigh az Néhai Tekin­tetes és Ngós Varkoni Amadé János haza vagion szomszéd­ságú (ában).« Bizonyos, hogy itt egy északnak, vagy délnek néző ház­ról van szó, de melyik lehet az az utca, melyikről azt mondja, hogy a franciskánusok kolostora felé vezet? Bár a franciská­nusok kolostora (mai Vármegyeház) háta mögött akkor a ») Székesfehérvári Szemle 1933. 10. 1. ") Győr város levéltára: Prot, ab Anno 1600—1639. (1628. május 16.^ 13 ) Győr város levé'tára: Protokollum 1653—1669. 325. lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom