Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Szemle - Győri Szemle - Szabadegyetem II.

SZEMLE. Győri Szemle. — A Kisfaludy Irodalmi Kör első felolvasóülését november hó 30-án tartotta, melyen Gálos Rezső elnöki megnyitó szavai után Balogh Jenő tiszteleti tag ^Márciustól—júniusig* címmel az 1848-as év eseményeit az újabb kutatások alapján rajzolta meg. Jankovits Marcell vendég, a pozsonyi Toldy Ferenc-Kör elnöke két szellemes szatíráját mondta el, majd Kemcng Kolumban r. tag a Liszt-év befejezése alkal­mából »Liszt és Heine« című tanulmányát mutatta be. — Kovács Pál Irodalmi és Közművelődési Társa­ság. Kovács Pál születésének százéves jubileuma alkalmával tar­tott ünnepségek kapcsán alakult meg a Kisfaludy Irodaion Kör. Mikor ez év május 10-én a Győri Ref. Egyház a költő haláálnak 50-ik évfordlüójárói emlékezeti meg, ezt ismét egy irodalmi és közművelő­dési kör, a Kovács Pál Irodalmi Társaság megalakításával ünnepelte meg, amely Hess József, Kovácsion Sándor és Mille Géza elnökletével már meg is kezdte működését. Alakuló és tisztikar választó ülését július 1-én tartotta' meg. Alelnökök: Hegedűs Zoltán, Vidonyi Zoltán és Kóczán Aladár, tiszteletbelő főtitkár id. Csokonai Vitéz Mihálg, tit­károk Gárdonyi Ziegler Margit és Kuszák István, ügyész Dorner Emil, pénztáros Köpeczi Kiss Sámuel, irattáros és könyvtáros Dobai Béla, ellenőr Dorner Sámuel. Első felolvasó-ülését november 8-án tartotta melyen Hess József elnöki megnyitójában a Társaság célkitűzését is­mertette, Hegedűs Zoltán Kovács Pál irodalmi munkásságát méltatta. Kallós Erzsébet költeményeit. Péter Lajosné novelláját mutatta be. Remband verseit Kuszák István szavalta. CJsokonai Vitéz Mihály » Bőr­bajusz és az irodalom« című szatíráját olvasta fel. Az ülés Kovacsics Sándor zárószavaival ért véget. — December 13-án Hess József elnöki megnyitója után Kovacsics Sándor »Kovacs Pál dr. orvosi tanácsairóL tartott előadást. Vizváry Erzsébet Sibag (Späth) Ggula költeményeiből szavalt. Benedek Vince »Amikor a láthatatlan ember még látható voll« c. Gárdonyi Gézáról szóló megemlékezését és Dobag Béla költeményeit Kuszák István mutatta be. * — A Győri Szabadegyetem 1930 1937. évi első félévében a következők tartottak előadást: Bánhegyi Jób: Esztétikai problémák, Blazovich Jákó: Társadalmi eltömegesedés. Fekete Lúszló: A bakié-

Next

/
Oldalképek
Tartalom