Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Halasy-Nagy József: A művelt ember

embernek ez a testi-lelki összhangra törekvő életformája szinte kiveszett közülünk. Apáinknak azt az embereszményét, hogy g létnek minél szélesebb skálája iránt legyen fogékonyságuk, a mult század vége felé felváltotta a szakember eszménye, aki sohasem tud mentes lenni az egyoldalúságtól. A szakemberben mindig van valami ijesztő: egy képességnek a többiek rová­sára való kifejlesztése ép olyan hatással van a nézőre, mint mikor a kezek vagy lábak elefantiazisával, a többi taggal szem­ben óriásira növekedésével találkozik az ember. Ma az élet nagy elszegényítését jelenti, hogy nem is törődünk sokat azzal, hogy művelt emberek legyünk, vagy ezt a fogalmat csupán a jó modor területére korlátozzuk, mintha a műveltség is a mo­dor szakja volna, — hanem megelégszünk azzal, ha jó mérnö­kök, tanárok, orvosok, stb. vagyunk, vagy jó lakatosok, sof­főrök, sőt futballisták vagy úszók, mert hiszen ma már a sport is, ez a régente igazán csak játék, a profisport révén csak­ugyan foglalkozássá, szakszerű mesterséggé lett. Igy lett a szakszerűség korában komoly, sőt rideg szakma sok minden­ből, ami régente az ember méltóságának, az állatnál különb teremtményvoltának és lelki szabadságának volt a megnyil­vánulása. Annál nagyobb szükségünk van rá, hogy újra átgondol­juk, miben áll az ember igazi műveltsége, s hogy milyen az az embereszmény, akihez hasonlítani nem csupán a mai, ha­nem a holnapi embernek is érdemes, ha méltó akar maradni az ember nevére és rangjára. A művelődés és műveltség csirái az emberben bizonyos hajlamok és készségek alakjában benne rejlenek. Aristoteles mondja, hogy minden ember természete szerint törekszik a tudásra. S valóban a kis gyermek kíváncsisága, fáradhatatlan kérdezősködése az alapja a legmélyebb tudományos kutatás­nak is. A művelődés vágya tehát nem idegen valami az em­bertől, amelyet külső körülmények: emberek és intézmények hatása kényszerít ránk, hanem lelkünk mélyéről fakadó ele­ven erő. Öntevékenység, mely arra késztet bennünket, hogy felhasználva a természet adottságait és a rendelkezésünkre álló történeti kultúra lehetőségeit, valami olyan lényt formál­junk magunkból, aki több, mint természet, mert öntudatos te­vékenységgel formált műalkotás, — nem puszta természetes lény, hanem ennél több, mert művelt ember. A műveltség tehát nem jöhet létre bizonyos öntevékeny­ség és ehhez nélkülözhetetlen öntudat nélkül. Mások akarata és még oly nagy fáradozása sem tehet engem műveltté, mert a műveltséget magamnak kell a magam számára meghódíta­nom. A nevelés és tanítás, valamint az előttem lévő példák csupán alkalmak, indítékok lehetnek számomra, hogy mindazt, amit nyújtanak, a magam művelődése érdekében felhasználva világosabban láthassam az útat, amelyen haladnom kell, ha a művelt emberről alkotott eszményemhez közelebb akarok jutni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom