Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Balogh Jenő: Megemlékezés Kovács Pálról

Csak egyetlen, de aztán borzasztó csapás érte. 1865-ben tehetséges, nagy reményekre jogosító, egyetlen fia, dr. Kovács Ödön pesti orvos, aki betegei ápolása közben kapta el a tífuszjárványt, övéinek legodaadóbb ápolása ellenére hivatásának áldozatául esett. Az erős, egészséges, addig boldog apát összetörte ez a veszteség. Megfagyott arcán a kedves mosoly; elhallgattak a víg »beszelyek«, hosszú időn át megszűnt irodalmi munkássága. A lesújtó gyász hatása alatt húsz hosszéi esztendőn keresztül egyetlen egyszer sem ment a fővárosba, nehogy újra felidézze szeretett fia megbetegedésének emlékét. Évek múlva aztán lassan enyhült a fájdalom. Szerető, gondos, nagyműveltségű felesége, Vélsz Emília (akiről fiatalkorának egyik érzelmes novellájában szépen megemlékezett), kedves leányai és vidám unokák vették körül. És igaza van a görög regének: Kronos elpusztítja a saját magzatait, az idő évtizedek múlva elhalványítja a gyászt, amelyet okozott. Végre 1885-ben az országos kiállítás idején dr. Kovács Pál újból felkereste a fővárost. Vadnai Károly emlékbeszédében (20. lap) mondja el, hogy lakására Kovács Pál 77 éves> korában ezekkel a szavakkal toppant be: »Most jövök a Sugár-útrói* (a mostani Andrássy-út), végigmentem rajta kétszer, gyalog. Megnéztem a Dunapartot is. Öt órát jártam, de nem fáradtam ám el! öcsém, méltó volt élnünk, mily haladás! Láttam a mai Budapestet s meghalhatok. « Valóban érdemes volt élnie; boldoggá tette nagyszámú, kedves családját és előbbrevitte nemzetét, amely 1828 —1886 között elmaradt rendi országból a művelődésnek magas fokán álló és folyton haladó állammá emelkedett. Ha visszatekintett közel hatvan év munkájára, nyugodtan elmondhatta, hogy úgy kezdené, amint ifjú korában tette. Nemes emlékét kegyeletünk őrzi. Kedves neve ott él a mi szívünkben és ha mi is elmentünk, a magyar irodalomtörténet munkásai és az utókorban a jó magyar érzésüek hálával gondolnak majd reá. Tisztelet emlékének! Balogh Jenő.