Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.

Szemle - Könyvszemle - Sibay (Späth) Gyula: A hallgatás tornya. (Gálos Rezső)

Späth Gyula verskötete. — Sibay Gyula : A hallgatás tornya. Győr, 1935. 140 I. Ara 2 pengő, — Mi. győriek, régóta tudtuk, milyen vérbeli poétaember városunknak — ahogy a vidéki hagyomány mondani szokta, többnyire modorosan, ezúttal találóan — » aranytollú főjegyzője*. Mióta KisfaludyKiörünkben gyakrabban megszólalt (először 1923-ban, az e sorok írójának kezdeményezésére rendezett Petőfi-versenyen), mindegyre megcsodáltuk érett, komoly tehetségéi. Nem kísérletek voltak, amikkel kezdte, férfias, kiforrott egyéniség megszólamlásai hangzottak el, amelyiknek kivált három jellemvonása fogta meg a hallgatót: erős magj-arsága, meleg költőisége és kész formauralma. — Az elmúlt évben a Petőfi-Társaságban is bemutatták néhány költeményéi. Talán ott elért nagy sikere, talán többünknek buzdítása győzte le szerénységét, amelylyel eddig verseinek összegyűjtése elől elzárkózott: így jelenhetett meg .t hallgatás tornya c. külső kiállításával is szép kötete, amelynek verseiről Pékár írja az előszóban: »cgy nemzetéért lángoló és vívódó léleknek érett megnyilatkozásai.. . Aki írta őket.. . hívő, ihletett táltosa a magyar föltámadásnak.« Valóban, az a rendületlen, sziklaszilárd hazaszeretet, az a férfias, bizlos hit a magyar jövőben, amely erőteljes öntudattal és célt nem tévesztő akarattal tör ez egyetlen eszmény felé, mint érces harangszó zeng a költeményekben. Mellőlem már a tölgyek is kidőlnek Es én még mindig- itt vagyok ! Némák vagyunk, szegények és reményeinkben is megraboltak; érckapu zár el a karácsony csodájától. De ha összeszedjük régi erőnket, buzdít a költő: Add öklödet, Botond, az ércszakajtót . . . Testvéreim, zúzzuk be azt az ajtót! ! A Späth Gyula lelkében a magyar ma is bömbölő szélvihar a pusztán, vágtató nagy orkán, a bosszú vad viharja, amely a vélt sírunk felé gyülekező ellenségnek daccal üzen: Üzenjük meg Nyugatnak és Keletnek : Nálunk az ágyú szól, itt nem temetnek. Ez a rettenthetetlen hit nemcsak öntudat. Ez delejes erővel járja át minden olvasóját, lenyűgöz és lelkesít, fölráz és magával ragad: a vates az, aki szól, mikor a halál hívja: Hiába rázod rémítő fejed : Egy napra várok. Addig nem megyek ! A népem álomittas, s oly kicsiny, Fel kell még ráznom alvó népemet. Bevárom itt az ébredés napot, Nagy éj után a lázas hajnalok