Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.
Kristóf György: Dunántúli írók — Erdélyben I.
ma |is, amikor pedig a tizenkilenc—husz éves ifjak csak úgy jönnek-mennek idegenbe hazájukból — vagy még szaporábban, •— mint Kisfaludy korában talán a szomszéd faluba sem, sokan megilletődve és lelki szorongások között tekintenék 1 a határállomásról visszafelé, haza, az édes otthonra. Elhihetjük, amit Kisfaludy akkori lelkiállapotáról ir: »... Csak úgy tévelyegtem, mint a már ugyan szárnyára bocsátott, de mégis még gondviselés nélkül szűkölködő és a veszedelmekkel ismeretlen galambfi az erdőben.« 5 ) És imégis van vaïamji, amit mint sajátos jelenséget érdemes külön megjegyeznünk. Azt, hogy milyen egyszerűen és jogilag mily szabatosan beszél Kisfaludy arról, hogy hazája földjének vége,, hogiy elérkezett Erdélynek, egy más államnak a határára. Olyan idegenül és egyedül érzi magát, mintha nem fis a magyar király alá tartozó erdélyi magyarok közé vinné útja, hanem' talán Amerikába. Politikai, földrajzi tudása hiánytajlanul megfelelt az akkori valóságos államjogi helyzetnek: AI agyarország is egy állam, Erdély, az egy másik állam. Jog szerint akkor csakugyan (kiét országos nemzet volt a (magyar. Csakhogy az erdélyi magyar valahogy mindig kevesebb idegenkedéssel s több testvéri bizalommal lépte át nyugati magyarok felé vivő útjában a Királyhágót, mint Kisfaludy, mint az ellenkező irányban útra kelt nyugati magyarok. A 'magyarországi magyarság lelkileg távolabb állott Erdélytől, melyet az említett jogi helyzetnek megfelelően, tőle idegen, teljesen más országnak, külföldnek tekintett volt. Az erdélyi magyarság ellenben, mint kisebb rész,, aránylag többször és nagyobb számban fordult meg most is Magyarországon, jobban, hamarabb észrevette és jobban tudta, hogy Imi történik a nyugati magyaroknál, mint fordítva. Az erdélyi magyar is tudta, hogy az ő országa külön prszág, más állami. De nemcsak a tettleges jogi állapottal volt tisztában, hanem a jog forrásával js„ mely szerint Erdélyt a Habsburg uralkodó magyar királyi mivoltában, a magyar királysági cimén és jogán szerezte volt vissza és birtokolja. A virtuális jog szerint tehát neki köze volt Magyarországhoz, a nyugati magyarókhoz. Az erdélyi magyarság ís alapjában véve csak magával, igazában még önsorsával se törődött, ő is mindenek fölött Bécsre figyelt. De közte és Bécs között ott terült el Magyarország. Bécsre ügyeltében azonban akarva-akaratlan, meg kellett látnia Budát és Pozsonyt ,is. Ha Bécsbe útazoitt, útba kellett ejtenie a nyugati magyarokat. Az erdélyi magyar tekintetét nyugati irányba fordította a ítélet felé minden kilátást elzáró Kárpátok magas karélya s nyúlgátról eredő, onnan táplálkozó s azt védő egész kultúrája anélkül, hogiy szemléletének köréből a magyar ethnikümnafo bármely töredéke is kimaradt volna. Ugyanígy volt a nyugati magyarság is. Csakhogy a Királyhágó miatt az ő szemléletéből kiesett az erdélyi magyar. Azzal a sajátságos jelenséggel állunk szenï5 ) összes művei, VIII. k. 219. 1. Utóbb is és még Újfalvi előtt is hasonló szavakkal emlékezett vissza: „A királyhágó tetőn az erdélyi zord havasok s a vég nélküli sivatag erdők láttára megborzadt ; búsan tekinte vissza a magyar föld kies rónáira, áhítattal boru't le az elhagyandó földre. S mint monda, soha azután sem tudott megbarátkozni Erdély bozontos alakjával." Újfalvi i. h.
