Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.
Kristóf György: Dunántúli írók — Erdélyben II.
ilyen Erdély is, épen mint Magyarország, a császár, Ausztria politikájának a függvénye. Széchenyinek Erdélyben támadt politikai gondolatai nem csupán és nem sajátosan csak Erdélyre vonatkoznak hanem Ausztriára s csak Ausztriával együtt az egyetemes magyarság jövendőjére. t Benyomásai és emlékei ott vannak nemcsak Naplójának, hanem később megindult reformtörekvéseinek 1 , egész politikai pályájának irányelvei között is. Nemzetiségi politikája, bár kifejezetten nem mondja, erdélyi tapasztalataiból szűrődött le türelmesnek. És közlekedési programmja is ezért tudott az erdélyiekben bizalmat és reményt kelteni. A szabadságharc előtti időkből nincs magyarországi politikus, aki Széchenyinél jobban, igazabban ismerte volna Erdélyt, Erdély érdekességeit. Széchenyi erdélyi útján öntudatlanul is rajta van a kor szellemi irányának bélyege: a romanticizmus. Ha ugyanis minden kérget lefejtve a dolog legvelejébe nézünk, utazása s ott tartózkodása idejében Erdély számára nem egyéb, mint kuriózum, sohasem látott, ismeretlen érdekességeknek a földje. Ezekből az ismeretlenségekből sokat jegyez meg. Ismeretlen országot látni, érdekességeket gyűjteni, különös, egyéni vonásokat meglátni, ez a romanticizmus ideológiájával függ össze. Abból a romanticizmusból következik, amely akkor európaszerte uralkodott és nálunk is terjedőben volt, s amely a különöst, a szokatlant, az egzotikumot önmagát szerette. A romanticizmusra utal "érdeklődésének frissessége, olykor mohósága, amelyből azonban hiányzik valamely egységes szempont, vezetőgondolat, programmszerüség. A romanticizmus íelcsillanását kell látnunk abban is, hogy rokonszenvvel, szeretettel, sőt védve észreveszi, figyeli a népet is, nemcsak a kiváltságos társadalmi osztályokat. De ezt is minden rend'szer, összefoglaló célgondolat nélkül, csupán mint kuriózumot. Deák és Vörösmarty kiválólag a Wesselényi kedvéért és vigasztalására jötték Erdélybe s csak a Zsibó— Dés—Kolozsvár— Bánfihunyad—Királyhágó vonalon jártak. Érdeklődésük középpontjában világtalanná vált barátjuk helyzete, sorsa és elvei állottak. Zsibón és gazdáján, barátjukon kívül tulajdonképen másra kíváncsiak nem 1 voltak s csalk a Wesselényi unszolására szánták rá magukat, hogy felkeresik Kolozsvárt is. Kétségtelenül, Daráljuk kedvéért és ennek most legfőbb (egyébként őket is hevítő) politikai eszméje, az unió érdekében. Ha egyebet és sokat nem állott is módjukban megfigyelni, arról közvetlenül és bizonyosan meggyőződhettek, hogy az unió csakugyan halaszthatatlan életföltétel. De valamely konkrét erdélyi nyomot, sem most, sem későbbi tevékenységükben nem találunk s csak annyit mondhatunk, hogy Erdélynek még hívebb barátaivá lettek, amit Deák különösen a kiegyezési tárgyalások idején az unió védelmében mutatott meg. Mivelhogy Erdély bennük csak a Wesselényi személye által és csak mint egy nagy horderejű politikai eszmének, az uniónak a tárgya és hordozója keltett érdeklődést, tovább és egyebekben is figyelni Erdélyt sem kedvök, sem idejök hem volt.
