Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.
Kristóf György: Dunántúli írók — Erdélyben I.
el neki, amelyekre még egiy bába is szájat tátott volna. Eszterházy Dénes eleinte igazi magyarnak tűnt fel előtte, azonban csakhamar megutálta, niegseprüzni, agyonütni sem sajnálta vollna, mert hozzá hasonló önző és igazságtalan ember, nincs a föld hátán. Ilyenekét mondott: az oláhokkal úgy kell bánni, mint barmokkal; a császár gonoszlelkü, mert a sót drágán áruitatja; aki nem 1 erdélyi magyar, mind ostoba szamár stb. Majdnem ugyanez a kép a szász báró Bruckenthal Józsefről. Kezdetben műveltnek mutatta magát, úgy, hogy Széchenyi tegeződő poharat kocintott vele. Később észrevette, hogy Bruckenthal kicsinyes, korlátolt ember. A végén pedig rájött, hogy aljas csaló. Észrevételét általánosítja is mondván, hogy az erdélyiek, akikkel csak megismerkedett, eleinte meglehetősen szeretetreméltók és vendégszeretők, utóbb azonban tudatlanságuk miatt kiállhatatlanok. Látszik, hogy török szom-zédságban éltek. Világosan látja és kimondja, még ha rossz hazafinak tartjáki is, hogy honfitársai semmivel sem fölviilágosultabbak, mint a török. Nekünk nincsenek igazi nagiyembereink. Mit ér Magyarország, hol úgyszólván férfiak sincsenek! Nálunk a hiányos nevelés és oktalan házasságok következtében az önző és félszeg gondolkodásúak vannak többen. Pedig nagy férfiak nélkül nincs hatalmas állam. Grosse Männer bilden grosse Reiche. Ők a népek orvosai. Pedig mit tudna alkotni, mit kellene alkotnia az olyan ifjúságnak, mint az erdélyi, ha volna benne céltudat és becsvágy! De nincs, elmaradt és tanulatlan. Marosujvárt az egyik ifjú giróf Mikes egy széltoló nevetséges tudatlanságával és szenvedélyességével beszélt a reformokról, a kormányról, az alkotmányról úgy, hogy Széchenyi szerette volna megseprüzni. Mikes egész házanépe és szokásai olyanok, mint amilyenek lehettek kétszáz évvel azelőtt általában a magyar családok. Az öreg Mikesnek azt a mondását, hogy 'az a baj, az a nil legnagyobb hibánk és szerencsétlenségünk, hogy már nagyon vén Magyarország, nemcsak meglepőnek, de mélynek találja annál is inkább, mert neki is ez voit a felfogása. Nemzetek lesznek", nemzetek vesznek, mint az egyes ember, Nationen werden geboren und sterben — állapítja meg ugyancsak erdélyi naplójában Görögországgal kapcsolatban. 1 !) Görögország sohasem fog feltámadni, mert Görögország már élt és pedig 1 hogy és milyen férfiasat! Sajátságosan tapasztalja, hogy az emberek Erdélyben sohasem magát a dolgot mutatják meg a kíváncsinak, hanem mindig valami jelentéktelen mellékes külsőséget. Két megrázó személyes lelkiélményen is átment. Az egyik Gyulafehérvárt történt, hol annyi év multán újra találkozott Bárány Péterrel, édesatyja egykori titkárával, ki őt a ilderesztviz alá tartotta. Örömében és meglepetésében majdnem sirva fakadt s a meghatottság; súlya alatt majdnem földre roggyant. Másik élménye Brassóhoz fűződik, az ott ezerszámra tartózkodó bojárokhoz. Brassóba érkezése előtt a bojárokat, mint született szolgaelemet, egye**) Már 1816 ban kialakult ez a véleménye. L. részletesen Angyal Dávid Gróf Széchenyi István történelmi eszméi. Budapesti Szemle. 1907. évf. 130. k.
