Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Bedy Vince: Adatok Győr 16. és 17. századbeli lakosságának vallás szerint való megoszlásához

lakosság telepedett meg Győrújvárosban, a róluk elnevezett utcá­ban, mely ma Bálint Mihály-uíca néven ismeretes. Ott 54 kisebb házikót építettek. A házak aránya szerint számuk 200—300 lehetett. A káptalannal mint földesúrral 1612-ben szerződést kötöttek, mely­ben bizonyos önálló szervezetet, több évi szabadságot nyertek. —• Később azonban kevés jobbágyi cenzust fizettek. Rövid idő múlva beálltak a várőrség létszámába, magukat a főkapitány joghatósága alá adták, és így a földesúrnak járó adózás alól megszabadultak. 12 ) Templomukról semmi tudomásunk sincs. A ina is fennálló, szép bárok Ízlésű templom 1727-ben épült, mikor már a rác katonaság nem volt Győrött. Valószínű, hogy a később betelepedett keres­kedők emeltették maguknak e templomot. E kis történeti kép a régi és az új vallás küzdelmét is fel­tünteti, — de főképpen arról tanúskodik, hogy e századokban lük­tető vallásos életet élt a polgárság és katonaság egyarínt. Mind­egyik vallásnak hive értéknek tekintette a vallásosságot, melyért ér­demes küzdenie. Jegyzetek: *) Győri kápt. m. Ivt. II. Számadó K. 326. 1 : Item eodem die (Sabbato majoris hebdomade) cuidam adolescenti, servitori domini Marci prepositi S. Adalberti, eo quod litteras Capituli portavit Posonium ad dominum Reverendissimum prelatum nostrum, ratione cujusdam Martini Lutheri, rectoris schola de Papa, qui tunc Jaurini concionabatur contra venerationem Sactorum, et contra honores et dignitates sacerdotales, et pro expensis dedimus den. X 4. — 2 ) Győrvárosi Ivt. 1567. évi telek. jk. — 3 ) Confessio oder Bekänntniss des Glaubens und Lehre. — 4 ) Villányi Szaniszló : Győrvár és város erőHítése és helyrajza a 16. és 17. században. 66—67. 1. -— 5 ) Takáts Sándor : Rajzok a török világból, I. 6—7. 341. I. — 6 ) Győri kápt. hit. h. Ivt. 6. felvall. jk. 143. I. — 7 ) Takáts S. i. m I. 7 1. — 8 ) Győri kápt. m. Ivt. IX. Ith. 668. sz. — 8. T. 1736. sz. — 31. T. 3152. sz. U. o. hit. h. Ivt. 5 felvall. jk. 177. 1. — 9 ) Koller : História episcopatus Quinqueeccl. Tom. 6. pag. 356 — 10 ) U o — 11 ) Győri kápt. hit. h. Ivt. 8. felvall jk. 151. I. — 12 ) Győri püsp. Ivt. C. Capsa. 4. fasc. 8. sz. — 13 ) Győri kápt hit. h. Ivt. 10. felv. jk. 187. I. . . in qua conciones non ita pridem exercebant. — u ) Győri kápt. m. Ivt. 27. T. 3885. sz — 43 T. 406. sz. — 15 ; Győri kápt. m Ivt. 14. T 2485. a. sz Aláírás : Illustrissimarum Reverendissi­marum Spectabilium Magnificarum Generosarum Egregiarum prudentium et Circumscriptarum Dominationum vestrarum Humillimi deditissimi servitores N. N. praesidiarij milites Equités et pedites Augustanae Confessionis Jaurini. — 16 ) U. o. 2485. b. sz. — 17 ) Villányi Sz i. m. 67. I. — 18 ) Győri kápt". Ivt. 1II/2. szám. E. 7375. 109. 132. 11. - 19 ) U. o 200. 1. — 20 ) U. o. Hit. h. Ivt. 7. felv. jk. 185. I. — 21 ) U o. m. Ivt. 14. T. 2480. sz — 22 ) Veszprémi kápt Ivt. Episcopalia. Miscellanae. Capsa 109. Nr 99. — 23 ) Győri püsp. Ivt, Ordines Reíigiosi, fasc. 13. — 24 ) Győri kápt m. Ivt. 27. T. 3783. sz. — 25 > Villányi Szaniszló i. m. 67. ). — 26 ) Győr városi Ivt. 1666. évi adólajstrom — 27 ) Győri kápt. hit. h Ivt. 9. Lad. 25. fasc. 961. sz. — Győr városi Ivt. adólajstromok — 28 ) Győri kápt. m. Ivt. 7 Cth. 437. sz. — 29 ) Győrvárosi Ivt. 1688. évi adólajstrom. — 30 ) Győri Kápt. m. Ivt. V. szám ,K. 155 158 11. — 31 ) U. o 27. T. 3785. sz. — 3I ) Győri püsk. Ivt. Keresztély Ágost iratai, III 527. 1 — 33 ) Győri kápt m. Ivt. V. Szám K. 209. I — 3 *j U. o Hit. h. Ivt. 10. T 25584. sz - M. Ivt. 15. T. 2512. sz. ­35 ) U. o. Hit. h Ivt. 15 felv. jk. 220-21. 1. — 36 ) U o. m. Ivt. I. Szám. K. 158. 1. — 37 ) Győr városi Ivt. 2. Lad. 22. fasc. 583. sz. — Győrvárm Ivt. 1669/a. — 38 ) Győri kápt. m. Ivt V Szám K. 67., 73, 98, 124., 139 , 191., 211. II ­39 ) Győr városi Ivt. 1691. évi összeírás — 40 ) U o. 1697 —1701. évi Protocoll — 41 ) Villányi i. m. 63-4 I. — 42 ) Győri kápt. m. Ivt. IV. Szám. K 94. 684. 1. Bedy Vince.

Next

/
Oldalképek
Tartalom