Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Eöttevényi Olivér: Emlékeim a külföldi konferenciákról

nemzetünknek óriási erőt jelentett. Fájdalom, a végzet nem engedte meg, hogy ebben a munkájában tovább folytathassa a megkezdett küzdelmet. De nemcsak Apfonyival kapcsolatban, hanem olyankor is, amikor neki egyéb elfoglaltsága miatt nem állott módjában a mi delegációnkat vezetni, érdekes és nem egyszer értékes benyomásokat szereztem a külföldi konferenciákon. Legyen szabad ezek közül egy-kettőt elmondanom. 1926-ban Angliában jártunk, s miután az előkészítő ülések Lohdcnban lezajlottak, az Angol Népszövetségi Liga egy dúsgazdag vezető tagjának az áldozatkészségéből — az illetőnek óriási szénbányái voltak, tehát tehette — különvonaton mentünk Wales-ba, ennek a fővárosába, Aberythwith-bo., amely a Szigetország nyugati partján elterülő szép tengeri város. A különvonat csak elsőosztály u kocsikból és étkezőkocsikból állott, akként, hogy ezek váltogatták egymást, hat utazó waggon és hat étterem, a kongreszszus tagjai tehát — számszerint vagy 300-an — az ut bármely órájában élvezhették a szép utazás, a kényelem és a fejedelmi ellátás minden előnyét. Megérkezve a szép fekvésű tengeri városba, úgy szállásoltak el minket, hogy az ottani welsh, tehát kelta nyelvis Egyetem férfi és női hallgatói részére szervezett internátusokat is felhasználták a vendéglátás céljaira, mivel nyári szünidő lévén, azoi: üresen álltak. Én harmincad magammal egy női internátusba jutottam, amelynek az igazgatónője egy igen előzékeny, művelt úrinő finom tapintattal akként intézte az ügyet, hogy az étkezésekhe;: 7—8 személyt magában foglaló asztalokat teríttetett és mint házikisasszony, az internátusnak egy-egy hallgatónője szerepelt az asztalfőn, akinek kötelessége volt a külföldi vendégekkel való foglalkozás. Az én asztalomnál a -szomszédaim egy belga, egy spanyol, egy dán és egy német ember volt és mi sem természetesebb, minthogy a fiatal és bájos házikisasszony kinek-kinek a nemzete iránt érdeklődött, s amikor én megmondottam, hogy magyar vagyok, a szeméből kiolvastam, hogy bizonytalan az én hovatartozásomat illetően. Erre én őszintén megkérdeztem, hogy tudja-e, hol van Magyarország, de egyúttal azt a kérdést is intéztem hozzá, hogy ő az egyetem melyik fakultását hallgatja, mire azt felelte, hogy ő bölcsészeti karon van és az a szak, melyre mint középiskolai tanár készül, a földrajz. Ezek után kissé tréfásra fordítva a beszélgetést, csak azt jegyeztem meg, hogy boldog volnék, ha az én hazámnak a fővárosát megnevezné, mire ő bájos mosollyal vágta ki, hogy — Prága. A dolog érdekessége miatt ismételem, hogy a kedves miss — földrajzszakos volt. Egy másik évben Varsóba vitt el az utunk és a tiszteletünkre rendezett különféle ünnepségek során felejthetetlen volt az az estély, amelyet a köztársaság elnöke adott egy, a város közelében fekvő gyönyörű kastélyban, mely a régi lengyel királyok nyaralója volt. Most is a szemem előtt látom és szinte újra átélem azt a nyári éjtszakát, amikor a kastély parkjában lévő tó tündérien ki-