Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Dsida Ottó: A magyar nemzeti gondolat és a Kisfaludyak

volt. Ez a fejlődés Nagy Lajos alatt, az Anjouk alatt már magas tökéletességet ért el, amikor a Szent Korona jogara alá immár társországok, hűbéres tartományok is tartoztak szorosabb, vagy tágabb viszonyban. Ekkor már a magyar Szent Korona gondolatában megtestesült magyar nemzeti eszményisóg eléri az egyetemes jellegnek tetőfokát és mellette a legszebb harmóniában tud maradni a mindenkori speciális faji fkivánságokkal és csodálatos módon illik bele egyúttal az egész Európát uraló középkori gondolkodásba, amelyik a [kis részek helyett mindig minél tágabb perspektívákban gondolkodott, minél átfogóbbat iparkodott létrehozni. Sikerült is ez neki a keresztény római császárságban; ezt az átfogó egyetemes jelleget átvitte a lelkek mélyére is minden hazafiúi gondolat mellett. Az egyetemes keresztény eszményiség zászlajával tudta hadbavinni Európát a Szentföldért és tudta belekapcsolni ebbe a magasabb eszményeket szolgáló mozgalomba, hadjáratba azt a magyar nemzetet is, amelyik most már az ő hazáért égő lelkét meg tudta osztani más egyetemes nagyobb eszményekkel is. Mindezt azért, mert az egész korszellem egybetudta kapcsolni azt, ami földi, azzal, ami örök és ez a földiekből kiemelkedő gondolat sugározta be a Szem Korona alkotmányát is, adott a Szent Koronában élő magyar hazafiságnak egyetemes, hogy úgy mondjuk másvilági eszményekből is táplálkozó jelleget. Ez a jelleg adta azt az átfogó erőt az egész történelem folyamán, amelyik különböző fajokat, nemzetiségeket egybe tudott fűzni Szent István koronája alatt; ez a tágabb értelemben vett nemzetgondolat lehet kibontakozó út a trianoni sorstregédiából is. Mátyás király korában a renaissance áramlata nem állott meg a magyar határnál sem. A nemzet ekkor már kulturális missziót is érzett, érezte, hogy neki mindent, ami emberi értelemben véve nemes és szép, be kell fogadnia, Nyugat határa néni lehet a Lajtn vizénél és a Gondviselés közvetítő szerepet is szánt neki Kelet felé. A renaissancenak is megvoltak a maga Janus Pannoniusai magyar földön is és a magyar gondolat fel tudott szívni magába egy kulturtöbbletet, valamint az ókori görög és római klasszicizmusból, de iparkodott' a hibákat át nem venni a renaissance tartalmából, amit lehet megnemesíteni, hiszen tartaléka elég volt ehhez az elmúlt századok gondolat- és eszmevilágából. De menjünk tovább! Szomorú idők következnek a magyarra, ozmán hadak indulnak el, Mohácsnál elesik az ifjú király és másfél évszázad rabsága köszönt a pusztuló nemzetre, kellett küzdenünk önmagunkért, népünkért, fennmaradásunkért, de küzdöttünk azért is, hogy meg tudjuk védeni a keresztény nyugatnak kultúráját, saját vérünk hullásával iparkodtunk, áldozatot nem ismerve, a barbár hadak továbbözönlésének, Kelet pusztító törekvéseinek gátat vetni. Ekkor már a magyar nemzeti érzés, azt lehet mondani, levetkőzte minden pogány jellegét, védte önmagát, védte létét, védte faját, de ugyanekkor védte a kultúrát, védte egész Nyugatot nemcsak olymódon, mint az elmúlt századokban, hanem eszményileg átalakulva fokozott módon kész volt ezen átfogó eszmények szol-