Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Csokonai Vitéz Mihály: Mikszáth Kálmán, a költő

76 Csokonai Vitéz Mihály: Egy magyaroktól elválhatatlan sziv méltányos kitörései. 1860. Mikszáth Kálmántól. Boldog Isten, boldogtalan való ! Mire ébred a szegény halandó. Nehéz idők, napok jönnek elé, Hisz a világ lábbal áll fölfelé. A fáradságért mi a jutalom ? Háladatlanság, durva bántalom. Még ez hagyján, de azt is fecsegik : „Ki nem vetett, ne arasson az itt." Vad oktalanság barbár bélyege Ez a vétek legiszonyúbb neme. Kirázni minket, ama nemzetet, Mely, midőn a többi csak nevetett, Mi érkezénk e durva nép közé S a műveltséget mi öntöttük belé. Megelégeltük a csekély adót, Mit bölcs eszünk bölcsen reájuk rótt. Sör, virsli, kvargli s hogyha volt egyéb, Nem bántottuk, nekünk is volt elég. S ők panasziák, hogy raboljuk őket, Szájok elől visszük el az étket, Es az ingyen szállás, a vendégszeretet, Amire a magyar hivatkozni szeret, Mind kárba ment, és most a fizetés érte : Nekik kell mozdulni házaikból félre. Hisz ez sértés, rendbontó zavar, Mit is akar hát e bolond magyar? Az égre nem! ez ekként nem lehet! Mi az ésszel vivtuk ki e helyet. Igazságot tevénk mindenkinek S hogy nem egyenlően, róla ki tehet ? Az igazság csak gyenge kis virág Lehajlik az, ha süt rá napvilág. A pénz a fő, mindennek lelke ez, Mit csak az ész s a tudomány szerez. Mert hiába, ki ésszel nem él, Legjobb annak a koporsó-fedél. Ámde a magyarnak ez nincs kedvére, Látszik, hogy míveltség nincs oltva beléje. Ami ezt ellenzi, valamit emleget, Ellopott egy eszme, a neve: Becsület. S elénk áll a tömeg, durván fülünkbe zug : „Eltakarodjatok, erre vagyon az ut!"