Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Császár Elemér: Összehasonlító irodalomtörténet
három, elég élesen elkülönülő irányba szakadnak szét. Az egyik a tárgyak, motívumok és típusok vándorlására irányul, a másik az irodalmi alkotásokban kifejezésre jutó eszmék, képzetek, érzések és az őket éltető szellem iránt érdeklődik, a harmadik' a költői szellemek és írói alkotások termékenyítő hatását vizsgálja — s ezek valóban eltérő, sőt részben heterogén föladatok. (Vajon lehet-e közöttük hierarchikus rangfokozatot megállapítani, azt most nem vizsgálom.) ' ' Három üj föladatcsoport a szintézis körében — mintha elég volna arra, .hogy igazolja a littérature comparée-nak mint önálló tudománynak jogosultságát. De amint az új tudomány analitikus föladatairól kimutattam, hogy csak »régi gyöngyök új foglalatban«, nem éri-e ugyanaz a sors a szintetikus föladatokat is? Nem nagy mesterség kimutatni, hiszen mind a három föladat régi ismerősünk Az első az irodalmi világvándorok útjának megfigyelése, már régen foglalkoztatja a tudósokat, kivált a németeket, egy egész tudományágnak ad munkál; s az még nevet is talált magának: Stoffgeschichte, magyarul tárgytörténet. A imásodik 1 föladat, az irodalmi alkotásokban lecsapódó lelki élet és szellemvilág föltárása, a formának, a kifejezés és ábrázolás mozzanatának, valamint az írói egyéniségnek elhanyagolásával a szellemi mozzanat megragadása és vezetőelvül emelése — mi más ez, mint szellemtörténet? A harmadik meg, a hatáskimutatás, nem egyéb, mint egy régi irodalomtörténeti eljárásnak, a nem egészen méltatlanul rossz hírbe kevert forrásvizsgálatnak, megnemesített, szellemivé tisztult formája. Ezek a föladatok tehát nem újak, megoldásukat nem a littérature comparée ismerte föl a tudomány hivatásául, sőt — és ez még inkább gyöngíti a littérature comparée állásppontját, mindegyikre rányomta már védjegyét valamelyik elismert tudomány: az első föladatra a tárgy történet, 2 ) ,a másik' kettőre az irodalomtörténet, s íazok, amit az első foglalás jogán maguknak megszereztek, nem is hajlandók átengedni az új hódítónak, hogy mint} a maga külön birtokát kezelje. S ezek a föladatok, sem a szellemtörténetiek, sem a hatáskimutatás, nem lépnek ki, csak egy ponton, a nemzeti irodalomtörténetek 3 ) föl adatköréből, ezeket a föladatokat minden nemzeti irodalomra vonatkozólag meg kell oldani az illető nemzet irodalomtörténetének — hozzáteszem: mindegyik megi is tudja oldani. Ezek miatt nem kell új, külön tudományt konstruálni. Hogy példával igazoljam: Bayer József megrajzolta Shakespeare életsorsát Magyarországon, Riedl Frigyes és én megállapítottuk azt a sokirányú és messzeterjedő hatást, amelyet ugyancsak Shakespeare művei a magyar költészetre tettek — de egy pillanatra sem jutott eszünkbe, hogy összehasonlító irodalomtörténetet csinálunk; úgy éreztük, hogy a magyar irodalomtörténetnek egy tartozását törlesztjük; s hogy törleszthessük, nem kellett elhagynunk a magunk tudományának szilárd alapját. Ezzel azonban épen nem akarom tagadni a francia kezdeményezés jogosultságát. Jogot nyer az életre épen azon: a két ponton,
