Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Borsiczky Oszkár: Polyhymnia

hogy a zsidókból lett 'keresztények e zsoltároknál és himnuszoknál magukkal hozták a jeruzsálemi tradiciókat; hogy a pogányokból lett keresztények a hellén—római teóriák szerint igazodtak. De ki tudná már ezeket az összetevő elemeket szétbogozni? Az őskeresztények éneke, melyről az egyházi Íróknál is nagyon sok följegyzés van, élő adottság volt. melyet az istentiszteletnél sohasem nélkülözött a rnai napig. Szabadabban csak az üldözések után bontakozott az ki, amikor is két nagy zenei reformon és véglegesítésen ment át: a 4. században szent Ambrus milanói püspök, nagyszabású munkálkodása folytán és még teljesebben a 6. században nagy szent Gergely pápa alatt, ki a liturgiát és az ehhez fűződő énekek szabályait úgy rendezte, ahogy az lényegében ma is fönnáll. Róla nevezik a liturgikus éneket gregorián éneknek is. 2. A liturgikus ének jellege, annyira elütő a modern zenétől, hogy szinte két ellentétes dolognak látszik. S mégis a modern zene főtényezői a liturgikus énekből alakultak ki, a liturgia szelleme teremtette meg azokat. A liturgikus, gregorián ének egyszólamú, latin szövegű ének, melynek nincs ütemes beosztása, 'nincs egész, fél stb. hangokban való méretezése, hanem szabad, a szöveget követő, előadó ritmusa. A legnagyszerűbb éneknél egy magasságú hangon mondjuk el a szöveget, mint pl. a szentmise leckéjénél. A zsoltáréneklésnél ezt a módot bekezdő és befejező dallamfigurák díszítik. Aztán vannak dallamok, melyeknél minden szöveg szótagra egy-egy föl-alá hullámzó hang esik. Változatosabb énekeknél egy szótagra kettes, hármas stb. hangcsoportok kerülnek. Végre a leggazdagabb dallamoknál e Csoportok összetételei és kombinációi szerepelnek, mint pl. az »Ite missa est«-nél. A szöveg hangsúlyán kivül nyomatékok vannak a hangcsoportok elején, melyek az értelmes tagozassál együtt képezik a modern zenétől egészen elütő, változatos ritmust. A modern zenében szabályos ritmus, több szól amuság, összhang, nemcsak menzurált hangok, hanem szabályos méretek a formákban szerepelnek. Csak néhány jelentős történeti adatot sorolok föl, melyekből áz áthidalást, az átalakulást a modern zenében megérthetjük. Nagyon fontos tény az, hogy a 16-ik századig majdnem minden zene az Egyház szolgálatában állott s főképen' a szentmise köré csoportosult. A zene művelésére már nagy szent Gergely pápa iskolát alapított. Ilyen egyházi zeneiskolák sok helyütt létesültek s nemcsak a gyakorlati kiképzésnek intézetei, hanem a zene fejlődésének gócpontjai voltak. Ma is nevezetesek az egyházi zeneiskolák! Rómában, Regensburgban, Kölnben, Mechelnben s másutt. A neversi, majd szent amandi énekiskola vezetője, Hucbold bencés szerzetes, a 9. században megírja művét a kétszólamuságról, mely a görög teóriák fölhasználásával is egyelőre igen primitiv. De a kétszólamuság roppant változást jelent a zene fejlődésében. Először is útját egyengeti a menzurális zenének, vagyis a hangok szabályos méretének. Szabad ritmussal ugyanis bajos lett volna két szólamnak együtt hangoznia. Útját egyengeti továbbá a poly-