Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Bodócs István: Fehér télben fekete karácsony

beriség szellemi fejlődésének iránya a mult század vége felé valahogyan elszakadt a harmonikus élet biztos talajától s e miatt nem tudta megnyugtató módon kielégíteni az intelligens ember lelki igényeit! Ennek az átoknak szülőanyja az a méreteiben óriási, de egyébként egyoldalú szellemi erőfeszítés, mely a letűnt század folyamán a fiölvilágosítás jelszavát tűzte zászlójára s abban a talán jóhiszemű meggyőződésben ringatta magát, hogy) az emberiség értelmi kiművelésével egyszerre paradicsomi állapotokat fog varázsolni erre a földnek nevezett hitvány sártekére. Ezzel azután az emberiség szellemi fejlődése hamis vágányokra terelődött, mert teljesen megfeledkezett a lélek akarati és érzelmi életének harmonikus kifejlesztéséről. Maga az emberiség (szokás szerint) lelkesülten fogadta az új jelszót s megittasodni látszott a tudás gyönyörűségétől. Ki akarta meríteni annak tengerét az utolsó cseppig s e közben nem vette észre, hogy a saját szive, vére fogy el a titáni erőfeszítésben. Bálványt emelt a puszta megismerésnek, mely elvont fogalmak összeadásával és kivonásával bíbelődik, mely csak nézni tud, de látni nem és így elkerülte figyelmét az a körülmény, hogy az ilyen mindent agyonanalizáló, mindent szétforgácsoló, de összefoglalni, nagy gondolatokat termelni, áttekinthető perspektívákat adni nem tudó ismerethalmaz kivetkőztet bennünket igazi emberi mivoltunkból. A tudás igézete azonban elkápráztatta a lelkeket! Az emberiség felszabadítóját ünnepelte bennje s nem vette észre, hogy akaratlanul is rabszolgája lesz. Innét van azután az, hogy hódító utja öszszetört szívekkel, vagy pedig kővé vált lelkekkel van teleszórva. — Gyönyörűen fejezi 'ki ezt a gondolatot szellemi életünknek egyik nemrégen letűnt vezér csillaga, Székesfehérvár lángszavú prófétája: »Diadalkaput állítottunk neki saját erősségünk és emberi méltóságunk égbe meredő romjaiból. A hegyeket lehordottuk, a szirteket összetörtük: lapos már minden, de a diadal is csak ásítozás és unalom !« iHiába mutat rá valaki ezzel szemben a technikai haladás csodás eredményeire. íme a fizikai kutatás kiszabadította a váltakozó áramok energiáját a dróttekercsek szűk birodalmából s az elektromos szikratávírással ledőltek a térnek és időnek korlátai. Az elektromos hullámok kiléptek a laboratóriumok csendes világából, új körszakot nyitottak az emberiség művelődésének történetében s ma már az óceánok felett nem a némaság lelke lebeg többé, hanem,a rádióhullámok szárnyain csodás melódiák és gondolatok repülnek tova s hangosan hirdetik az emberi szellem egyik legnagyobb diadalát. Ezen a téren az értelmi fejlődés tagadhatatlanul előnyös volt s szinte csodákat művelt, de mit ér az ú. n. modern kor minden technikai tudománya, ha kultúrája dekadens, művészete a végletekbe csapongó, morálja gyenge s a társadalmi igazság iránt érzéketlen! Veszendőbe indult a »szép, jó és igaz«-nak világa, pedig e nélkül az emberiség tartósan el inem lehet sokáig. És minthogy ezt az alapjában dekadens irányzatot egyhamar meg nem állítja semmi sem, innen van az a tengernyi kín és szenvedés, mely a inai emberiség