Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Valló István: Szemlénkről és az új vidéki folyóiratokról

Óhaj, (mely igazolásunk és biztatásunk is. Biztatás szá­munkra, hogy utat törő szerepvállalásunk az eredeti célkitűzéssel folytassuk s biztatás a magyar vidék többi kulturvárosai felé. Érthető örömünk, amikor a magyar vidéknek négy új folyó­iratáról adhatunk számot, amelyeket részben a mienkkel egyező el­gondolások indítottak él. Nem állítjuk azt, hogy a mi példánk mu­tatta az utat, de a helyi kultúrélet fontosságának és szükségletemért azonos felismerése hozott létre a négy közül hármat. Mert egy csak címében hordja a helyi megjelölést, de tartal­mában és jelentőségében országos jellegű. A szegedi egyetem ba­rátainak egyesülete kiadásában ez év áprilisában jelent meg a Sze­geéi Füzetek első száma Mészöly Gedeon egyetemi tanár szerkesz­tésében. A folyóirat maga-megjelölése: »nyelv-, irodalom- és nép­tudományi közérdekű folyóirat.« A programúiban is kifejezetten ezt vallja avval a kiegészítéssel, hogy a magyar és finn-ugor nyelv­tudományt kívánja szolgálni. Még 1933-ban látott napvilágot a Folia Sabariensa első száma, amely azután a folyó évben megjelent második számától kezdve már Vasi Szemle cimen jelent meg. Tudományos folyóirat, melyet a Vasvármegyei Múzeum Barátainak Egyesülete ad ki. Szerkesztői: Pavel Ágoston, Benda László és Szendy László. ízig-vérig helyi folyóirat. Célja: Vas vármegye helytörténetének szolgálata a legtágabb értelemben. Vas vármegye viszonyainak ta­nulmányozása földrajzi, természetrajzi, nyelvi, történeti, néprajzi szempontból igen hálás feladat a tudományos kutatás számára, ahol a kutató igen gyakran töretlen utakon járhat. »Szükseges is, hogy végire Vas vármegye .földjén a tudományos kutatómunka szervezetten és egységesen meginduljon — irják a szerkesztők az előszóban —.« Ennek a tudományos munkának a fóruma a Vasi Szemle és a Pub­licationes Sabarienses kiadványsorozat, melyeknek célja, hogy » Vas­vármegye tudományos tanulmányozásának eredményeit olyan for­mában adja közre, hogy necsak a szakemberek tehessék a maguk kincsévé, hanem az érdeklődők széles köre is élvezhesse aZokat.« Az eddig megjelent három szám teljesítése az adott programúinak, szinte minden sora Vasról, vasiról, Vasért beszél, de tudományos eredményei országos érdeküek. A két első számot Vas vármegye el­hunyt kiváló természettudósa, Gayer Gyula dr egyetemi nyilvános rendkiviTi tanár emlékének szentelték. Érdemes áttekinteni a három számot, milyen változatos és gazdag anyagát adja a helyi vonatkozású kutatásoknak. Értekezései szólnak Vas vármegye és a Zalavidék artézi kútjairól és mélyfura­tairól, a Hamvasd melletti kőzetelőfordulásoklról, Vas megye szo­ciológiai és florisztikai növényföldrajzáról, a függő cinke vasmegyei fészkeléséről, a mezőlaki szkíta leletről, á szombathelyi kir. líceum alapításáról, a jáki gerencsérekről, Kőszeg régi katonai térképeiről, Vas megye természeti emlékeiről. Rövidebb közlemények foglalkoz­nak a sárvári hercegi parkkal, a baltavári új feltárásokkal, szombat­helyi harmadkori növénylenyomatokkál, egy szombathelyi gomba-

Next

/
Oldalképek
Tartalom