Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Lelóczky Jenő: A győri iparosnemzedék

képpen az íparosnevelés harmadik etappeja. Ezek a továbbképzők két részre oszlanának: segéd- és mesterképző tanfolyamokra. A szakmai részben kb. megegyeznek, mert a műhelyben a mester intézkedéseit követni és teljesíteni kell tudnia a segédnek, tehát szakmai részben annak is szüksége van körülbelül ugyanazokra az ismeretekre, mint a mesternek. És pedig: anyag- és áruismeret, izlés és rajzfejlesztés, rajzleolvasás, ipari és anyagkalkuláció, A legújabb gépek használata, nyelvtanulás. Ezek a segédtovábbképző tanfolyamok képesítenének vizsga letevése esetén, munkavezető állások betöltésénél is. A mestervizsgák anyaga még bővülne a könyvelés, üzleti levelezés, az ipartörvény ismerete, az OTI szabályai és szervezetének ismerete, a hatóságokkal való és a társadalmi érintkezés formái, a vevők helyes kiszolgálása, kirakatkészítés stb.~ bői leteendő vizsgával, amely az illetőt képesítené, hogy önálló mester, üzlet-, vagy üzemvezető lehessen, ugyancsak az ipari szak-* oktató kurzusra is. Ezdki a tanfolyamok ismét a körülményekhez és kívánalmakhoz képest hosszabb vagy rövidebb ideig tartók. Az előbbi nappali, az utóbbi esti tanfolyam lenne. A nappali, amely a rendes munkaidőnek megfelelő foglalkoztatás keretében nemcsák elméleti, hanem a iműhefyben szabályszerűen munkában való továbbképzést is nyújtana, mert nisz az természetes, hogy bármily jó szakember is legyen valaki, azért az ujabb gépekkel való bánásmód, ujabb eljárások elsajátítását gyakorlat nélkül elképzelni sem lehet. Ugyancsak elképzelhetetlen a segéd- és mestervizsgáknak csupán elméleti tárgyakból való lefolytatása, mert ez nem szolgálná azt a célt, hogy teljes bizonyosságot lehessen szerezni az illető képességeiről. Ezeknek a megvalósítása talán a legnehezebb, mert feltétlen, nyugodt, biztos gazdasági állapotokat, kereseti lehetőségeket kivan, mert csak így tudnák a résztvevők az ezen tanfolyamokkal járó anyagi kiadásokat fedezni, valamint az ehhez szükséges időre való fenntartásukat biztosítani. Ez a rész tulajdonképpen az egész ipari továbbképzés legszebb és legfontosabb része és ez szolgálja az ipari fejlődést. Ez adná a fmódot, hogy a kézműiparos megismerve a szakmájában megjelenő legújabb gépeket, evvel az ujabb lehetőségeket, lépést tudjon tartani a szakmai fejlődés iramával, uj gondolatokat, ujabb munkakört és ujabb kereseti lehetőségeket tudjon magának biztosítani. Mindezeknek a megvalósíthatása azonban szigorúan egybetartozik az előképzettség helyes megoldásával. Mert mindezeknek megértése, ily alaposan képző tanfolyamokba való bekapcsolódás már egy bizonyos magasabb nézőponttal váló rendelkezést igényei. Ezek a továbbképző tanfolyamok az állam, a város, valamint az "ipari érdekképviseletek anyagi hozzájárulásából és a tandíjakból lenne intézményesen fenntartandó, egy úgynevezett ipari továbbképző, vagy iparfejlesztő intézet keretében. Ehhez csatlakoznék azután az ipari szákkönyvtár, olvasóteremmel, ugyancsak kiegészítő része lenne az anyagvizsgáló és kisérleti osztály is, valamint egy ipari múzeum. Az iparosnevelésnek ez a három fokozata, az előképzettség szabályozása, a tanoncoktatás nívójának emelése és az ipari tovább-