Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Módi Mihály: Az athéni Kerameikos-temető pannóniai vonatkozású sírja
mesteremberektől készített s mégis művészi alkotásokon! Ä Solon után hozott takarékossági rendszabály, mely megtiltotta azt, hogy egy sírkőre többet költsenek 10 ember 3. napi munkájánál, — hála Istennek! — nem akadályozta meg a pompás márvány-emlékek felállítását. A legszebbek: remekművű, karcsú lutrophorosok, melyek a hajadonok és nőtlen ifjak! sírját díszítették, szimbolikus állatok (kígyó, bika, oroszlán, kutya, ló), ákanthos- meg pálmadíszes és rozettákkal is ellátott pillérszerű kőlapok, a stélékl s a domborműveiken a legnagyobb változatossággal több személyt is feltüntető naiskosok — így nevezik a templornszerű építészeti kerettel ellátott síremlékeket a legkülönbözőbb jelenetekkel (kézfogás, halotti vagy . herosi lakoma) — mind az 5. és 4. Kr L . e. század görögjeínetf műérzékéről tanúskodnak. Csak fájlaljuk, hogy az Athén pénzügyeit kérlelhetetlen rídegséggel intéző Demetrios Phalereus a Kr. e. 4. sz. végén általában eltiltotta a költségesebb emlékek elhelyezését. Ezután már csak cippusok, trapezák, egyszerű kövek hirdetik, hogy a művészi érzék, meg a szépért és nemesért való önzetlen lelkesedés az athéniekben is hanyatlásnak indult. * A Kerameikost járva nehéz betelni a szebbnél-szebb látnivalókkal: itt a bátor ifjúnak, Dexileos-nak hősi emlékét hirdeti egy relief, ott a testvéri szeretetet örökíti meg Demetria és Pamphile síremléke, majd a jó feleségnek, Korallionnak sírja tűnik a szemünkbe, amott megint a bájos vízhordólánynaK, Hydrophorosnak alakja bűvöl el. Elszorul a szívünK a lutrophorosok láttára: hány fiatal szívnek soha meg nem valósult álmát borítják; e hantok! És mégis mily csodálatos! Rám a legmélyebb hatást, a legmelegebb benyomást egy olyan isíremlék tette, mely már csak a Kr. e. 4. sz. után elhelyezett, művészi szempontból jelentéktelen kövek között található. Az Aja Triada-templomtól délnyugatra, a mai Pireus-utca felőli bejárattól jobb kézre, a Hekate-temenos (Artemision) közvetlen szomszédságában, sötét ciprusok közelében — mind a görögöknél, mind a rómaiaknál évezredek óta ez a fájdalom 1 , a gyász fája — egyszerű sírkövek és kis síroszlopok (cippusok és columellák) társaságában van egy a többiek közül mind formájával, mind nagyobb méreteivel kiemelkedő hant. 2 ) E tumulusnak, kis halomnak egyik oldalán a szabálytalan terméskövek téglaalakú kőlapot öveznek. Ezt a sárgás-színű sima kődarabot ide helyezésekor pirosra festették, amint ez a feltáráskor még egészen jól látszott, ma már csak alig-alig vehető ái az egykori színezés némi nyoma, ó a görögök nem szerették az egyhangúságot, sem a templomaik, sem 1 a szobraik nem voltak egyszinűek, nem hagyták meg a finom szemcséjű iparosi- vagy penteléi-márvány ragyogó fehérségét, hanem gazdagon alkalmazták a színezést, a polychromiát. 3 ) Ezzel tették élethűvé a szobrokat, ezzel tették derűssé a bámulatosan harmonikus templomokat. Még a temetőjükben sem idegenkedtek a vidám, telt színektől. Nincs tehát semmi különös
