Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Lovas Elemér: Sírrablás

Sírrablás. — Ehun ni, itt (Volt a gyomra, — mondja a főbányamester, az öreg Kovács. Ránézek

1 a sárga homok közt barnáló nagy rögre, amely' a humuszból került a mélyebb rétegbe, és biztos útmutató a holttestek után való kutatásban. Aztán ránézem Kovácsra. Nem értem a rög és a (mondás közt levő összefüggést. Nem baj. Tovább ásunk, még mélyebbre. Ujabb barna rög. Kovács újra megszólal : — Hát ennek meg hányi gyomra volt? S lassan derengeni kezd előttem a holttest, a barna rög meg a gyomor emlegetése közt levő összefüggés. Nevetni kezdek, de hiába a nevetés, hiába a komoly magyarázat, Kovács csak nem hiszi el, hogy a barna rög nem volt gyomor. Elérjük a csontokat. Az emberek kijönnek a sírból, én veszem át a immikát. Ezt már nem lehet napszámosra bízni. Lassú, figyelő munkára van szükség. A földet tenyérnyi kis ásóval ásom. A kiásott csontokat is, a tárgyakat is dssza kell helyezni eredeti helyükre. Mert fontos az, hogyan feküdt a halott. Tudományos megállapítá-. sokra ad alkalmat. Sok apró tárgy rendeltetését szintén az árulja el, hogy a test melyik] részén feküdt. Ezt nem lehet napszámosra bízni. Mérges is Kovács, mert úgy érzi, hogy őt rablom ki a halott helyett. Nem is csoda, hiszen minden fémben aranyat gyanít. A múltkor is sósavban maratott fényesre néhány szép római karperecet, mert aranynak gondolta őket. A megsarcoláskor csakugyan szépen fénylettek. Aztán milyen szép fényük volt a sósavas kezelés után! Nekem csak akkor adta át őket, mikor az ékszerésznél nem kapott értük semmit sem. Mentegetőzött, hogy ő nem tudományos ember; nem tudhatja, hogy az aranyat nem fogja semmiféle rozsda. De azért mindétig reméli, hogy a nagy kincset ő találja meg. Ezért eltitkolja, ha sír nyomára akad, és ebédidőben maga ássa ki a sírokat. Fél, hogy én elrablóm előle a kincset. Kitelik tőlem, hiszen a holtakat sem kímélem. Most is morogva húzódik félre, s emlegeti, hogy kettőnk közül valakinek innen pusztulnia kell. Mert hát ő itt valakinek nagyon útjában van. Az a valaki persze én vagyok. Két diákom közül egyik, a Gabi, bennáll a sírban, ö- a markosabb, ő emeli M a kapája lemezére rakott földet. Laci gyengébb, de szemfülesebb; ő a .kidobott földet morzsolgatja végig ujjai közt. És számtalanszor akad ujjai közé apró gyöngyszem, amit mi nem vettünk észre. A csontváz lábánál üvegpohár van. Szép, épségben maradt darab. Mi védte meg ezt? Itt koporsónak kellett lennie. Kutatva ásom a sfír meredek falát. Nagy, erős vasszeg bomlik ki a homokból. Koporsószeg. Bevált az okoskodás. Visszatérek a csontokhoz. Lába felől ásofk a fej irányában. Sorban előkerülnek a halott ékszerei, gyöngyei. Laci kettőzött figyelemmel morzsolja a kidobott